Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)

Gerold László: Vajdasági magyar dráma és színjátszás /1957-1982/

Hozzánk közelebbi korból választotta drámája - A budaiak szabad sága /1970/ - tárgyát Gobby Fehér Gyula, aki a XIV". századi magyar múltból ismert esemónyt, két király - III, Vencel ós I, Károly hódító hatalmi törekvései közé szorult gazdag kereskedőváros, Buda önállósági küzdelmét és belső viszályait irta meg. "Buda csak addig Buda nekem - mondja Márton, a magyar tanácstag, az önállóság leghatározottabb szószólója, a dráma főhőse -, amíg önmagára támaszkodik. Amint elkötelezi magát az egyik vagy másik fél mellett, jobbággyá változik". S ez a gondolat köré, amely vitathatatlanul ma is időszerű, itt és most érvényes, szervezi drámává az iró a történelmi múltat. Nem kétséges, hogy szabadság nincsen Ünnálóság nélkül elvet elapgondolatként tartalmazó dráma a históriai görögtűz háttérvilágításánál, a történelem tarka kosztümjeibe bujtatott példabeszéd. A budalak szabadsága vélt szabadság, amelyet a külső veszélyek mellett a belső kór is kikezdett. Természetes, hogy Márton, s a hozzá hasonló szabadsághősök elbuknak az esélytelen, egyenlőtlen küzdelemben. S bármennyire is ügyes drámaírói elgondolásra vall, hogy Mártont előbb meg kell nyerni az ügy számára, majd végül ugyanazok árulják el, akik egykor rábeszélték a közéleti szerep elvállalására, a mához szóló szándók romantikus történetszemléletté változik. Mert az iró nem történelmi tudatunkat akarja kiigazítani, hanem azzal, hogy mindent elmond, amit nekünk kellene kihámozni a történetből, a példa útján öntudatositanl ekarja közönségét, Gaelekvésmintákat elénk állító példázat A budaiak szabadsága

, amely inkább szándéka, mint dramaturgiai, nyelvi jegyei miatt érdemel figyelmet. Gobby Fehér történelmi álruhába bújtatott tézisdrámát irt, s nem véletlen, hogy mind e szabedkai /Virág Mihály rendezése/, mind pedig e gyulai Várszínházban /Szabó István rendezése/ törtónt megjelenítése e megnyomott tollal hirdetett alapgondolatot látványos színpadi megoldásokkal próbálta ellensúlyozni. Szerencsésebb, mert kevésbé deklaratív, inkább a megéltség erejével hat Tóth Pereno drámája, az ártatlanul bűnhődés, a céljavesztett próbetétel ellen irt Jób /1970/. A bibliából Ismert címszereplőről Tóth Perenc a hűség mintaképét formázta meg, azt, akit éppen hűségét bizonyítandó - megpróbáltetásóknak vetnek alá. Elveszti jószágait, gyermekeit, mindebben ő méltó büntetést lát, mégha nem is tudja, mit vétett. Tűr, addig, amíg testi épségét nem veszélyeztetik. Ekkor merül fel benne a próbák önoélúságának gondola147