Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)

Gerold László: Vajdasági magyar dráma és színjátszás /1957-1982/

toznak a családba, de közrejátszanak sorsának alakításában. Mint például a darab talán legizgalmasabb alakja - Ő, aki a mindenkori történelmi pillanatot és a velejáró emberi magatartás-változásokat jelképezi, az örökös konjunktúralovag, a hatalom állandó mimikriembere, ekinek villanásnyi jelenéseiben Deáknak évek tapasztalatát és tanulságait sikerült sűrítenie. Nagyszerűen felismert tipus, kár, hogy nem lép szinre gyakrabban, mivel számára annyi testhez álló magatartásformát kínálnak a darabbéli negyedszázad mindennapjai a beszolgáltatásoktól a munkanélküliségből adódó külföldi munkavállalás kényszeréig vagy a dráma keletkezésekor történt tiszai árviz megannyi epizódjáig. A család, amelynek a nemzedékeken belüli és a nemzedékek közötti belső története eligha több /ha több?/ szokványosnál, alkalmat jelent az iró számára, hogy egy korra, egy közösség, életforma, gondolatvilág, mentalitás jellemző, de ugyanekkor tarthatatlan jegyeire figyelmeztessen, nem függetlenítve észrevételeit a legújabb történelmi, társadalmi és emberi körülényektől sem. Mindennapiságában és jelképességében is aktuális dráma volt a Légszomj

. Nem véletlen, hogy a mű jelképeit vizsgáló- magyarázó Bori Imre hol tudatdrámának, hol sorsdrámának látja. Amikor pedig "kényes egyensúlyú angazsált drámát" lát benne, akkor ez a Légszomj" domináns stilusjegye, a jelkép értelmében akár szimbolikusan is értendő. Az egyensúly teremtés nem kizárólag a valóság-irodalom relációjára, hanem a családdráma, az aktuális történelmi pillanat, a jellegzetes vajdasági élettér és ezen belül a parasztság meg az értelmiség közötti egyensúly szükségére is vonatkozik. Mert Deák mind dramaturgiai, mind nyelvi tekintetben velóban bonyolult feladatot vállalt, amikor a különnemű drámai anyagokat egységes raüegésszé próbálta szintetizálni. S ez - tegyük hozzá - nem mindig sikerült. Szerencsére a hagyományosan egyesen vonalú cselekményszerkesztés helyett Deák a sokkal alkalmasabb mozaikos szerkezetet választotta, amely - mégha szövegkönyvszerüvé teszi is a drámát - szinte átsegiti a többszintes müvet a döccenőkön. Ugyancsak a mozaikos szerkesztés teszi elfogadhatóvá a Légszomjn

ak a lírai részletektől a publicisztikai frazeológiáig terjedő nyelvi eklektikusságát is. Másfelől viszont a töredékes szerkesztésű dráma nem mindig szerencsés megoldás. Például a megjelenítés esetében. A rendezőnek és színészeinek feladatát jelentősen megnehezítette, hogy nem egy történetet, nem egy drámát, hanem több rövid történetet, megannyi sűrített drámát kellett a nézők elé állítani. S ha ezek közül né144