Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)

Kántor Lajos: Romániai magyar színház /1944-1984/

zásként működő kolozsvári magyar szinház anyagi terheit az iró Kemény Jánoa, a Helikon-találkozók marosvécsi házigazdája vállalta magára, az intézményes Irányítás viszont az erdélyi magyar kulturális fórumokra maradt. így jött létre 1931-ben a kolozsvári Thalia RT, Kemény János elnöksége alett, a Thália Szinház igazgató-rendezője pedig a helikonista iró-müfordító Kádár Imre lett, egészen 1940-ig. A Thália RT. színháztörténeti jelentőségét mindenekelőtt a népi vonal erősítésében, a színházpártoló köröktől támogatott következetességben kell keresnünk; Kádár Imre és Kemény János jelentős érdemeket szerzett a szinház művészi színvonalának /ós egyáltalán a színháznak!/ a megőrzésében, a romániai magyar drámairodalom gazdagításában, a román színműirodalom magyar fordításban való népszerűsítésében. 1941 és 1942 folyamán a Thália Szinház fokozatosan beolvadt a kolozsvári Nemzeti Színházba, az át nem vett művészek pedig - nem utolsósorban Kemény János erőfeszítésének eredményeképpen - játékengedélyt kaptak, vidéki társulatoknál helyezkedhettek el. Kemény János 1941 és 1944 között a kolozsvári Nemzeti Színház főigazgatója volt, mellette lett dramaturg a költő Szabédi László és a drámairó Szabó Lajos. S a budapesti Nemzeti Színházban töltött inasévek után itt kapott rendezői állást Tompa Miklóa. Alig vonult át a háború Kolozsváron, s kezdtek kialakulni az új államhatalom demokratikus csirái, első intézményei, a szinház ismét megnyitotta kapuit. 1944. november 7-én kezdődtek újra az előadások, Parkas Imre zenés játékával, az Iglói diákokk

al, és további négy estén gördült fel a függöny 1944 őszén-telén, Igényes műsorpolitikai meggondolást jelezve: Zilahy Lajos Tüzmadara /nov. 13/ Gorkijtól az Éjjeli menedékhely /nov. 23./, a Légy jó mindhalálig c. Móricz-mü /dec. 6./ éa a Szakadék

. Darvas József drámája /dec. 16,/ került a kolozsvári közönség elé. Ez a felsorolás azonban jóval idillibnek mutatja a képet,mint amilyen az valóban volt. A háborús veszteségek ugyenia nem pótolhatók egyik napról a másikra: a front Kolozsvárhoz való közeledésekor elhangzott kiürítési parancsnak sokan engedelmeskedtek 8 szinház vezetői és alkalmazottai közül, s magukkal vitték a jelmeztárat, a díszleteket is. Amint Kőmives Nagy Lajos, az új igazgató 1944 novemberében mondotta a Magyar Népi Szövetség napilapja, a Világosság riporterének, a Szakszervezeti Tanács nyújt anyagi segítséget a csupán az előadások bevételéből tengődő színháznak. A művészi gondok megoldása csak jóval hosszabb távon lehetséges. Erről tanúskodik a hivatalos óvadnyitás előtt, 1944. október 31-én rendezett díszelőadás a Nemzeti Színházban, a város fölszaba12