Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)

Tóth László: Fejezetek a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar színjátszás történetéből

vetitő. Addig nem érezni, hogy eszmeisége hazai talajból sarjad." De nemcsak a magyar sajtó marasztalja el a szinházat a csehszlová­kiai magyar drámairodalom pátyolgatásának elmulasztása miatt, a szlo vák kritika is hasonló álláspontra helyezkedett. Bábi egyébként egyértelműen a szinházat hibáztatta elszigetelődése miatt, s nem más sal, mint a közömbösség és a szellemi restség vádjeival illette. S he van is némi alapja Bábi Ítéletének, mi mégis inkább Dobos László évekkel korábban, még 1956-ban mondott higgadt véleményét fogedjuk el, aki minden tekintetben árnyalt képet festett a Magyar Területi Szinház és a csehszlovákiei magyar irodalom megromlott kapcsolatá­ról. Dobos szerint a helyzet kialakulásában nagy szerepe ven az irók közönyének is. E közöny okait keresve pedig máig is érvényes követ­keztetésre, felismerésre jutott: "Mivel magyarázható irodalmunk kö­zönye színjátszással, drámával szemben? Talán fiatalságával vagy kezdeti éveivel? Ez esek részben menti mulasztásainkat. A nagyobb ok a dráma nagy emberformáló erejének fel nem ismerése, illetve annak lebecsülése. Miért fontos kihangsúlyoznunk drámairásunk megteremté­sének fontosságát? Elsősorban népűnk irodalmi és történelmi tudaté kialakításának szempontjából." Nagy kár, hogy ez a súlyos felisme­rés a négy évvel későbbi vita és Bábi idézett Írásának idejére tel­jesen elfelejtődött, s a rákövetkező hosszú esztendők során sem ele­venítette föl megfelelő erővel senki. Ugyanígy feledésbe merültek 1960-ra az olyan - igaz nem túl szerencsés - adminisztratív jellegű kísérletek is, amilyen e korábban már emiitett drámaírói tanfolyam terve volt. A csehszlovákiai magyar drámairodalom serkentését szol­gálta például a fiatal szlovákiai magyar irók 1955. novemberében összehívott kétnapos tanácskozás is. A már szóba hozott 1958-as szalmaláng-szerü fellobbanáson kivül azonban nem történt semmi. Az Irodalmi Szemle szinházi vitájának szerkesztőségi zárszava felteszi a kérdést: megvannak-e a csehszlovákiai magyar irodalomnek az elő­feltételei és erői egy számottevő színműirodalom megteremtéséhez? A szerkesztőség válasza: igen, megvannak. Csakhogy ezen előfeltéte­lek kibontásához, ezen erők kiteljesítéséhez szinház és irodelom eddigieknél sokkal szorosabb és rendszeresebb kapcsolata szükségel­tetne. Azután évekig nem változott semmi. A szinház a drámaírókat osto­rozta, az irodalom, a kritika a szinházat. Ha időnként - már-már ünnepi alkalomként szinre került egy-egy csehszlovákiai mű, a kriti­ka többnyire - s bizony általában joggal - csak fanyalogni volt ké­pes. Meglehetős pozitiv visszhangra talált Dávid Teréz Az asszony és

Next

/
Oldalképek
Tartalom