Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)
Tóth László: Fejezetek a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar színjátszás történetéből
menyei mögött. Sok területen biztonságosan, kitűnően mozognak de a darab intellektuális régióiban, ahol lélektanilag, gondolatilag is árnyalt motívumokra lelnek, néhány szinész bátorsága bizonytalanságbe csap át. /.../ Egyszeriben előjönnek a sablonos mozdulatok, gesztusok, vagy éppen oda nem illő, tehát más jellegű színműveknél sikerrel igénybe vehető megoldásoké 1 ' E látleletből kétféle következtetést is levonhatunk. Először is ezt, hogy a Szilvássy által tollhegyre tűzött hiányosságok gyökerei - amint ezt már jeleztük is - a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar hivatásos színjátszás indulásának éveibe, ennek feltételeihez, körülményeihez nyúlnak vissza. Másodszor pedig azt, hogy a megfelelő orvoslás nélkül maradt bajok - esetleg további kóros elváltozásokat Is okozva - évekig, évtizedekig kínozhatják az élő szervezetet. A Magyar Területi Színházról szólva - a szinészek felkészültségét és a megfelelő képességű és képzettségű szakemberek hiányát illetően - ugyanis nyugodtan elismételhetnénk ezt-azt a Faluszinház magyar tagozatáról elmondottek közül. Elvégre a két társulat közvetlenül egymás után, nagyjából ezonos közegben Indult, s Így kezdeti gondjaik is hasonlóak voltak. Miként a Faluazinház magyar szinészgárdáját, úgy a Magyar Területi Színházáét is jórészt műkedvelő mozgalom adta* Azoknál, akik az Állami Faluszinháztói szerződtek át Komárombe, az ott eltöltött alig másfél esztendőt, egy évadot, részben a már elemzett okok - az állandó utazás, a magas előadásszámok stb. - miatt nemigen tekinthetjük jó előképzésnek. Az önművelésre sokkal több lehetőségük a kezdeti években a Magyar Területi Színháznál sem adódott. S noha ma már lényegesen jobb a helyzetük, mint a kezdeti években volt, alapjaiban véve változatlan maradt. A felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar színjátszást inditó szinészek alapvető fogyatékosságokkal küzdöttek: meg kellett tanulniuk a helyes színpadi beszédet, el kellett sajátítaniuk egy - e műkedvelőknél - kulturáltabb színpadi mozgás alapelemeit. Az egyes előadásokat csupán a lelkesedés és egyfajta furcsa hivatástudat, valamint a szinpadon megszerezhető rutin, a - különösebb elméleti megalepozés nélkül is - könnyen elsajátítható színészi sablonok, fortélyok tartották össze. De mindez - a hibás színpadi beszéd, a suta mozgás, a sablonos szerepformálás - az uralkodó korszellem és művészet polltike - ne felejtsük: az ötvenes évek elején vegyünk szempontjából még el is nézhető egy szinésznek, ám az már hem, ha - uram bocsa* - politikailag nem felel meg az elvárásoknak. A próbák
