Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)

Tóth László: Fejezetek a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar színjátszás történetéből

és a szinészek szabadidejének - gyaníthatóan nem kis részét - a politikai Ismeretek elsajátítása foglalta le. Igy hát aligha csodálható, ha - talán nem is a tehetségükből - az idejükből, erejükből nem futotta többre. S mi több, sokszor neves vendégrendezőik sem rendelkeztek kellő pedagógiai érzékkel, vagy éppen a szinészi elapkövetelmények elsajátításával kellett bíbelődniük. A hatvanes évek elején szó esik egy szinész-továbbképző tanfolyam tervéről, "amelynek öt fő tantárgya lesz: nyelv, színész-nevelés, szinházi tan és rendezés, mozgáskultúra, maszk ós jelmez, szlnháztörténelem /sic!/, a hatodik pedig a rendkivül fontos marxista esztétika. A tanfolyamon hetenként 8 órán keresztül oktatják majd a színészeket." Az idővel beindult színházon belüli stúdiómunka és az önképzés azonban csak lassan, nagyon lassan hozhatott eredményeket. Igy néhány jobb előadás születhetett ugyan, de jó ós sokoldalúan képzett szinész aligha. Pedig jevaslatokban, ötletekben nincs hiány; a legalapvetőbb szinházi bejok gócainak felismerése és behatárolása, ezek gyógymódjainak meghatározása időben megtörténik. Csak éppen e hatékony beavatkozás, a problémák megoldása várat mindig magára. Tóth Tibor a szinészek fejlődésót, az együttes munkájának javulását például részben a szakavetott rendezőktől várja, s ennek érdekében - mivel a magyarországi rendezők vendégszereplései csak "ideiglenes megoldásként" értékelhetők -, sürgeti, hogy "hezai magyar szinházi szakembereink közül neveljünk és képeztessünk ki olyan rendezőt, eki képes lesz az együttest a reá váró művészi feladatok megoldásában vezetni". Pellegi István az ötvenes évek derekán e pozsonyi "szinészfőiskolán" létesítendő "magyar nyelvű fekultás" megszervezésében, vagy a csehszlovákiai magyar szinészjelöltek magyarországi képzésének biztosításában látja a szinház e téren meglevő gondjelnek enyhítését, problémáinak megoldását. Dobos László ezzel szemben neves magyarországi szinészek vendégszerepeltetésót sürgeti. A szinészek fejlődése lessú, s ha létre is jön egy-egy sikeresebb előedás, észlelhető is némi előrehaladás a szinház munkájában, a Magyar Területi Szinház tizedik esztendejében Dávid Teréz még mindig csak az indulatos-követelőző kérdéseknél, s az e kérdésekre edott nemleges válaszoknál terthat: "Ki nyújtott alkelmat a tíz év folyamán a tehetséges kezdőknek a művészi továbbfejlődésre, illetve ki ekadályozta meg az erre irányuló kezdeményezéseket? /.../ Adva voltak-e egyáltalán a fejlődésképes színjátszás feltótelei? /Tanulmányi utak, tanulmányi előadások, elméleti továbbképzés?/ Ha őszinték akarunk lenni /.../, akkor mindegyik kérdésre nemmel kell válaszolnunk. Tíz 100