Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 21. (Budapest, 1986)

Amerikai drámák a magyar színpadokon 1945 után - Kiss Eszter: Arthur Miller: Az ügynök halála és Tennessee Williams: A vágy villamosa c. drámájának magyarországi bemutatóiról

a rendező nyilatkozta: "...a közönséget is az érdekli a színházban: ráismer-e jelenségekre, amelyek az ő életében is előfordultak vagy előfordulhatnak."^/ Ez az eddigiektől eltérő alakítás és értelmezés megmutatta, hogy az illúziókba menekülő kisember nem annyira sajnálatra méltó, mint amennyire taszító és nevetséges. Ugyanakkor dramaturgiai és értelmezésbeli újitás volt egyszerre - amit már a szegedi előadás is előlegezett -, hogy semmiféle jelzést nem alkalmaztak az idősíkok váltakozására, mert azt akarták érzékeltetni, hogy magában a főhős tudatában is összemosódnak a jelen és a múlt hangjai; igy jobban érzékelhető a benne dúló zavar is. S a fővárosi bemutató óta eltelt évtized alatt a közönség megtanulta ezeket a "jelöletlen jeleket" is érzékelni. 1969 októberében ez a produkció volt egyébként az egri Gárdonyi Géza Szinház nyitóelőadása is, nagyjából a miskolci szereposztással, de Willy Lomant most Farkas Endre játszotta /Némethy Ferenc közben egy fővárosi színházhoz szerződött/. 1972-ben két vidéki színházunk is játszotta Az ügynök halálá

t, a kecskeméti Katona József Szinház Udvaros Béla rendezésében, Fekete Tibor főszereplésével; a veszprémi Petőfi Szinház előadásának rendezője pedig Valló Péter volt, főszereplője Latinovite Zoltán. A két előadás merőben más felfogású volt

a Kecskeméten Willy Loman nem a társadalomnak, hanem saját jellemhibáinak áldozata volt, mig Veszprémben az ügynök bűntelen maradt, s a körülmények áldozata. Ez utóbbi felfogás talán közelebb áll a dráma világához, az előbbi viszont kitágítja a dráma értelmezésének határait. Ugyanakkor a kecskeméti előadásban felfigyelhettünk még egy értelmezésbeli újításra: Loman és családja egyenrangú drámai hősökből álló közösséget alkotott; nemcsak Willy, hanem a többiek is eleve elit élt éknek tűntek föl, végzetdráma zajlott. A Valló Péter rendezte veszprémi előadás - melyet Latinovit

s Zoltán rendkívülien szuggesztív egyénisége egyszemélyes drámává avatott - nem az ügynök halálának, hanem inkább megdicsőülésének drámája volt, s a temetőbeli jelenet a hajdani emberségesebb élet fölötti