Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 21. (Budapest, 1986)

Amerikai drámák a magyar színpadokon 1945 után - Bóna László: Amerikai-magyar közös emberáldozat. /David Rabe: Bot ás gitár c. drámájának 1974-es Pesti Színházi bemutatója/

A magyar változat is igyekszik megadni a kellékek szimbolikus jelentésrétegeit, a bot itt is a hatalom jelképe, David szobája ravatalszerü, a lépcsőnek megvan a felemelkedést és alászállást érzékeltető funkciója, a nyilvános kivégzés a magyar változatban is igyekszik rituális lenni, a figurák beállitása abszolút szimmetrikus, ezzel ikonografikus jele a kereszthalálnak, keresztlevételnek. Az amerikai-magyar közös emberáldozatnak azonban nem a jelzéseit kell magyar viszonyokra átültetni, nem a realista modorban érthetővé tehető általános pszichológiai folyamatoknak és társadalmi életmodelleknek kell magyar megfelelőt találni, hanem a ritusnak és a rituális szinháznak olyan közös gyökereit kell megtalálni, amelyek azonos vagy megfeleltethető közös és magyar specifikus populáris mitológiai struktúrákra épülnek. Az amerikai szinházi előadás tehát nem arra a helyre került a mi szinházi struktúránkban és esztétikai hagyományainkban, ahová való, igy hatásos lehet, de érthető és megváltó semmiképp sem. Ehhez egy olyan esztétikai elemzési és befogadási hagyomány, művelődéspolitika szükséges, ami nyíltabban teszi lehetővé a magyar nemzeti tömegkulturális mitoszok kommersz megfogalmazásait és bemutatásait. Az amerikai-magyar közös emberáldozatnak akkor van megváltó ereje itthon, ha mi is, ugyanúgy mint ők, tisztában vagyunk az archetipikus helyzetek, figurák, motívumok /mint itt az apa-anya-fiú háromszög, politika és prostitúció, háború és nemzet és prostitúció, apokalipszis, feltámadt halottak, stb./ speciálisan magyar jelentésével a mi saját nemzeti tömegkulturális mitológiánkban, vagyis tisztában kéne lennünk azzal, hogy mi ezeket az egyetemes emberi jeleket milyen jelrendszerekben használjuk fel saját nemzeti és individuális létezésünk értelmezésének céljára. Vagyis nem láttuk, hogy az amerikaiakat hogy váltja meg emberáldozati szertartásuk, és magunkat sem sikerült megváltani az ő emberáldozati szertartásuk segítségével. Az előadás viszont mindezek ellenére akarva vagy akaratlanul teljes egészében megfelel egyetlen jelnek, ami a magyar tömegkulturális mitológia egyik jele, az a jel, ami az Egyesült Államok, és aminek a magyar lét önmeghatározásában döntő jelentő-