Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 20. (Budapest, 1986)

Fuchs Lívia: A csodálatos mandarin a magyar színpadokon /1956-1985/

- az egész hazai kulturális elet nyitottabbá válásával pár­huzamosan - az Operaházban is megindult a további korszerű­södés, ami eleinte főként a XX. századi zenemüvek bemutatá­sát, a század/elő/ legfontosabb külföldi balettmüveinek át­vételét, hazai fiatal alkotók jelentkezését, stiláris és mű­faji szélesedést jelentett, majd később a legkiemelkedőbb kortárs koreográfusok néhány müvének betanulását is meghoz­ta. A korszak másik jellemzője, hogy ekkor szűnik meg az Operaház monopolhelyzete: a miskolci és debreceni próbálko­zások, majd a pécsi kisérleti év után - szinte az újjáéledő Szegedi Balett el egyidőben - megszületik a Pécsi Balett . E két kislétszámú vidéki balettegyüttes közül a szegedi ele­inte vendégkoreográfusok fogadására rendezkedett be, hiszen a társulatnak évekig nem volt állandó koreográfusa /és meg­felelő létszámú képzett táncosa sem/. A Pécsi Balett azonban - amelyhez az első "próba"-évad után Eck Imre és egy egész Állami Balett Intézetet végzett évfolyam szerződött - a kí­sérletezés, a modernizálódás útjain hamarosan potenciális versenytársa lett a budapesti Operaház balettegyüttesének, amely - mert az Operaház nemzeti dalszinház jellegű reper­toárszínház, s közönsége is konzervatívabb - mindig is jóval lassabban halad a korszerűsödés útján. Ezért is érthető, hogy az Operaházban majd csak a hetvenes évek kezdetén merül fel A csodálatos mandarin kapcsán a korszerűség, illetve újra­rendezés kérdése, szoros összefüggésben az operai repertoár megújhodásával és az operaházon kivüli modern törekvések térhódításával. A SZEGEDI BALE TJ ebben a korszakában meg­hívott külső koreográfusok munkáinak bemutatása mellett el­sősorban az operaházi repertoár, azon belül is Harangozó Gyula - kevés szólista közreműködését igénylő - Bartók-müvei felé tájékozódott. Igy került sor arra, hogy a társulat Harangozó Gyula koreográfiájával - Hamala Irén betanításá­ban - bemutassa A csodálatos mandarin t. Harangozó 1956-os operaházi verzióját először 1963-ban tűzték műsorukra, igé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom