Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 20. (Budapest, 1986)

Maácz László: Kísérlet egy művészportréra: Rábai Miklós

személyiség, hanem vitathatatlanul népszerű ember lett a nagyközönség előtt, éppen korábbi útmutató programjának feladása miatt távolodott el a hazai táncművészeti mozgalom éltető társadalmi közegétől. Bekövetkezett hát ezen a ponton is az ötvenes évek elejének ellentéte. Mert hiszen akkor az AHE és Rábai munkássága példát, húzóerőt adott az amatőr mozgalomnak, a hatvanas évek közepétől pedig épp a vezető amatőr együttesek ideológiája, kifejezési vágya és újszerű formálása adott serkentő nóvumot, miközben az .AHE egyre inkább a "forgalmazásra" tért át. Az előbbiek talán inkább a hazai tánctörténethez tartoznak, s csak kevéssé egy koreográfus portréjához. Maradjunk hát az utóbbinál,kérdezve, hogy főleg az első periódus Rábai Miklósa miből és hogyan táplálkozott életmüve felépítésében? Itt a népművészet elvitathatatlan szeretete mellett a szakma i-k ore ográfusi fejlődés összetevőiről kell szólni. A komponenseket számlálva mindenekelőtt látnivaló, hogy Rábai autodidakta koreográfus volt, aki ennek a ténynek soha nem csapott propagandát, ám szűkebb beszélgetéseken mindig készséggel és alázattal elismerte, hogy - mint Mikszáth egykori hőse - hályogkovácsként művelte mesterségét. S bizony könnyen lehet, hogy az egykori palóc kovácshoz hasonlóan Rábai is meg-megroppant, ha szakmája tudatos müvelésére valaki felhívta a figyelmét. Az ösztönösségnek és a tudatosságnak ezen a balansz-játékán túl természetesen életszemlélete is determinálta születő müveinek hangvételét, atmoszféráját. Ez a szemlélete talán már az eddigiekből is kiderült, s a képhez legfeljebb egy hozzátétel szükséges: Rábai az egyáltalán nem prűd, de szemérmes férfiemberek fajtájához tartozott, aki magánéletének és privát érzelmeinek szinpadi kivetítését egyáltalán nem tartotta jogosnak. Ebből az erkölcsi és esztétikai attitűdből adódott hát a kompozíciónak hol idillikus, hol epikus karaktere a szerelmi kapcsolatok ábrázolásában, ebből adódott csöndes és SZÍVÓS ellenszenve a pszichologizáló és görcsökkel terhelt tánckettősök iránt, s következesül az is, hogy a lirai táncműfajokban kifejezési szférája szükreszabott maradt. Inkább