Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 20. (Budapest, 1986)

Maácz László: Kísérlet egy művészportréra: Rábai Miklós

megközelítésmódja lett, egyébként az adott időszakban más koreográfusok is jeleskedtek a "Sztálin köszöntő" műfajában. A belső indítékból alkotó koreográfus életmüvében a fel­soroltaknál valószínűleg fontosabb lett a Ludas Matyi , me­lyet a MEFESZ-DISZ együttes a budapesti Világifjűsági Talál­kozón mutatott be. Pontosabb, mert Fazekas és Móricz nyomán Rábai szinte kikerülnetétlennek érezte, hogy megalkossa a maga népi hősét /a korábban ható Móra-TÖmörkény-vonulatnak mintegy folytatásaként/, s ez akkor is igaz, ha tudjuk, hogy az első magyar Táncszövetség kebelében pontosan ekkor indultak meg az első tánc-dramaturgiai tanulmányok. Mai szemmel per­sze roppant naivnak tűnne az egész táncjáték - minden lezaj­lott 25 percen belül, a nyomorult Löbrögi uram nadrágját ötpercenként porolták ki -, ám a konfliktusteremtésre és a táncbeli egyénitésre Rábai mégis ekkor tette meg első lépé­seit, s a jelLemeknsk ezt az egyénitését már az epizód-alakok formálásában is több ponton megkezdte, például a vásári üst­foltozók vagy Matyi libáinak mozdulati feladataival. Mindent egybevéve: a MEFESZ-DISZ együttes úgy vált át­meneti állomássá Rábai életében a Batsányi és az ÁNE között, hogy az "átmenetiség" nem a szürkeség szinonimája lett, ha­nem egy koreográfus tudatosodás! folyamatának eredményes sza­kasza, felmutathatóan hatékony müvekkel. A politikai konstellá cióktól akár eltekintve nyilván ez lehetett az oka, hogy Rábait kinevezték az 1950 őszén megalakuló, majd 1951 tavaszán bemutatkozó új hivatásos együttes táncművészeti vezetőjének. ÁLLAMI NÉPI EGYÜTTES Most szükségszerűen módszert és hangot kell váltanunk, s nem csupán a terjedelmi korlátok miatt, amelyek egysze­rűen nem engedik a több, mint harmincéves társulat életének krónikás leirását. Az sem mellékes, hogy az idők során az együttesről már számos irás megjelent /részben polemizáló formában is/, s ez a tény valamelyest mentesítést ad a kro­nológiai részletezés kötelme alól. Rábai portréja miatt te­hát fontosabb, hogy itt inkább bizonyos csomópontokat keres-

Next

/
Oldalképek
Tartalom