Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 20. (Budapest, 1986)
Maácz László: Kísérlet egy művészportréra: Rábai Miklós
világosan vissza lehet vezetni a hagyomány formáira, az "előtáncos" es "a falu népe" Délkelet-Európában ismert táncgyakorlatára. A másik momentumban viszont már jellegzetesen a koreográfus mutatja meg önmagát: szinpadról van szó, a megjelenés már nem lehet esetleges. A szvitekben tehát megjelentek az egyszerű, s ekkor még jellegzetesen geometrikus térformák, körök, szimmetrikusan elrendezett alakzatok, sorok, olykor egymást jobbról-balról váltó formákban, többnyire még frontális beállítások, melyeket még csak ritkán törtek át a diagonális formák, vagy éppen kumulózus csoportalakzatok. Eltöprenghetnénk rajta, hogy a történelem, mármint a tánctörténet hogyan ismétli meg önmagát, hiszen a XVII. századi Académie Royale ténykedésében is felismerhetjük a törekvést a dolgok buzgó szabályozására, - ám a dolgoknak itt mégis az a veleje, hogy negyvenes éveink végén a néptáncban is megindult a koreográfiai tudatosodás folyamata, amely ime, Rábai munkásságában ugyancsak érvényesült. Nem is véletlen különben a tánctörténeti célzás, hiszen már XIV. Lajos idején nyilvánvaló lett, hogy a tánc nem egyszerűen az "amusement", a szórakozás szolgálatára hivatott, hanem egyebekre is. A MEPESZ-DISZ együttes élén Rábai csakhamar hasonló következtetésre jutott: "Hátha kifejezhetnénk valamit a néptánc nyelvén?" E vállalkozókészség jelei korán megmutatkoztak. A Háry toborzó korai formáját ugyan még csak áttételes értelemben sorolhatjuk ide /az Operaház Háryj ához Rábai adta a koreográfiát 1949 koratavaszán/, több más kompozíciót azonban igen. Ilyen volt a szabadságharc emlékének adózó "48-as verbunk", majd a szintén 1949-ben bemutatott "Május 1." c. kompozíció, amely felvonultatta a különböző társadalmi rétegeket, s eközben természetesen nem maradt mentes a proletkult beütéseitol sem, s ilyen volt az év decemberében bemutatott "Sztálin köszöntő" is, amelyben az akkor "Népek atyjának" hitt személyiség előtt pásztorok, munkások, mesteremberek és háziasszonyok helyezték el jelképes ajándékukat, különböző néptáncformák keretében. Alig kell talán különben mondani: ez a táncos ajándékozási szertartás csupán Rábai jellegzetes
