Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 19. (Budapest, 1986)

Tahy Nóra: A teátrális szokás. Eddigi szerepe a magyar színháztörténet megértésében ás rendszeres vizsgálatának alapjai

mellékesen legyen említve, hogy a lényegesebb állitások a cikken belül is ellentmondásosak*/ A publikált alakoskodásról gyorsan kiderül, hogy egy, az irók által megszerkesztett sziniszövegről van szó, mellyel a szerzők nyilvánvalóan az olvasók tetszését keresik. Mert hiába hangsúlyozzák a szerzők, hogy feldolgozásukban hat feljegyzésre támaszkodnak, a szóban forgó teátrális szokás lényeges elemeit, igy a termékenységmágiával összefüggésben lévő részleteket /valószínűleg a bennük rejlő obszcenitások miatt/, mégis tudatosan kihagyták* Sajnos a szerzők a színdarab, illetve a színház jellegével kapcsolatos, már az előző fejezetben emiitett előitéletszerü elképzelésektől sem tudtak szabadulni, és igy a leirt alakoskodást teljesen fölöslegesen és jogosulatlanul a "kinai dramaturgia alapelveivel" és a commedia deli'arte-val hozták összefüggésbe. Ez nyilvánvalóan azt jelzi, hogy a szerzők által megfigyelt jelenség színháztörténeti elhelyezése sem a saját színháztörténetében, sem az egyetemes színháztörténeti összefüggésekben nem kielégítően kidolgozott és a tudományban éppen akkor uralkodó divat áldozatai lettek. Viszont el kell ismerni, hogy a szerzők viszonylag korán felismerték a népszokás teatralitását. Hont eredeti elvárásait az egyre tisztábban kialakuló igények sora követi. Dégh Linda 1947-ben igy nyilatkozik: "Aki gyűjt, sosem a személy elbeszélését, hanem az együttes játékot jegyezze az elérhető legnagyobb hűséggel, mert a színjáték szövegénél csaknem fontosabb a körülmény, ami a megjelenítés pillanatában létrehozza.

"^/ p

e a második követelménye át is visszaveti az előítéletes kutató már vázolt gondolatmenetébe: "Másik pedig az, hogy az egyes darabokat, a gyűjtött anyagot mindig a klasszikus szinház törvényeihez kell viszonyítanunk.

Manga János a már emiitett munkájának a Színjátékszerű népszokásaink gyűjtéséről cimü fejezetében egy egész sor olyan kérdést vet fel, melyek segítségével a gyűjtőnek módjában áll a megfigyelt jelenséget a maga teljességében feljegyezni. Először is áttekintést kell nyerni a társadalmi feltételekről, melyek a megfigyelt jelenség létrejöttét lehetővé teszik, és csak ezt követően lehet a tartalmi aspektusok és a speciális előadás felé fordulni, végül pedig