Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 19. (Budapest, 1986)
Tahy Nóra: A teátrális szokás. Eddigi szerepe a magyar színháztörténet megértésében ás rendszeres vizsgálatának alapjai
szinház-definiciójának alkalmazása Annak kifejtése előtt, hogy az általam teátrális szokásnak nevezett jelenség ténylegesen miért tekintendő teátrálisnak, szükségesnek tűnik a színház fogalmát tisztázni. Megtalálható ez Bentley a legegyszerűbbre redukált formulájában: "A színházi szituáció a maga legegyszerűbb formájában, abban áll, hogy A eljátssza B-t, miközben C figyali.»'*' A "színház" fogalma szinonimán értendő a "teátrális szituáció" fogalmával. Hogy miért éppen az idézett definíciót tartom a legalkalmasabbnak sok színháztudományi jelenség kutatásához sok más tágabb définieióklsérlettel szemben, azt a következő fejtegetésekkel szeretném megindokolni. Bentley a definíciójában nem ez újebb színháztörténet tárgykörébe tartozó városi és polgári színházak merev szerkezetéből indul ki, hanem egy elvont szerkezetből, amely a színház-jelenségnek átfogó vizsgálatát teszi lehetővé. A kutató, aki egy szűk szinházmeghatarozás sal próbál szokásjelenségeket vizsgálni, abba az előnytelen helyzetbe kerül, hogy nyilvánvalóan teátrális szituációkra egy mindeféle körülmény által erősen behatárolt kulturális jelenségnek a kritériumait kénytelen alkalmazni. Ez ahhoz vezet, hogy a magyar néprajz jelenségeit, amelyeket a néprajzi kutatásban végre teátrálisként felismertek, e színháztudományi kutatáson belül nem akceptálnák. Ez a magyar színháztörténetben, habár más előjelek alatt, már egyszer megtörtént. A vizsgálandó jelenségek áthárítása a színháztudomány határterületeire szintén nem teszi lehetővé a jelenségek felderítését. Csak akkor juthatunk el a színház átfogó teóriájához, ha a színház különböző megjelenési formáit egymás mellett, előre fogalmazott itéletprioritások nélkül vagyunk hajlandók vizsgálni, minthogy csak egy ilyen jellegű vizsgálat által nyerhetünk helyes képeket a regionális színháztörténetekről. B entley hangsúlyozza vizsgálatában azt a körülményt, hogy a teátrális szituáció csak az előadó és a befogadó által
