Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 19. (Budapest, 1986)

Késmárky Nóra: Bepillantás Jerzy Grotowski színházi laboratóriumába

Ezeket a találkozókat mindig egy-egy szinész - vagy a szinészek egy csoportja vezeti. A szinész itt inkább anima­tor, szerepe, 8zon túl, hogy katalizátorként működik, az, hogy megszüntessen minden olyan cselekvéssort, aminek indít­tatása konvencionális, és elejét vegye annak, hogy ha két em­ber között létrejön egy eleven kapcsolat, akkor azt egy har­madik veszélyeztesse. "Mert az emberekben igen erős a vámpir­h8jlam. Ha valahol van két ember, akik között elkezdődött va­lami lényeges, egy érzékeny, gyönge, még születőben levő vi­szony, azonnal aksd egy harmadik, aki rájuk aksszkodik, és /21/ mindent tönkretesz."' ' Az animâtorok szerepe, végül, de nem utolsósorban az, hogy az általuk már ismert csúcspont felé vezessék a részt­vevőket. Ha kivülről nézzük az eseményeket, a résztvevőknek semmi különöset nem kell tenniük. A parateátrális találkozók állan­dó komponensei a természet alapelemei - a föld, a levegő, a tüz és a viz, és az emberi viselkedés alapelemei - a zene, a tánc, az ének és a mozgás. Csupán az ezekből összeálló szituá­ciókban kell valahogy megnyilvánulniuk. "Ha valaki kivülről irja le, nos, akkor nincs benne serami szokatlan: valaki iszik, valaki énekel, valaki fut, /.../ má­sok táncolnak, a többiek bekapcsolódnak. /.../ Cselekedni kell, egy, a Laboratórium által kiválasztott és megfelelőképpen elő­készített szituációban, egy embercsoportban, melynek tagjai önként gyűltek össze, megtalálni magunkban a valódi impulzu­sokat, valódi reakciókat, spontán mozgásokat; megszabadulni mindentől, 8mi hamis, a félelemtől, az ellenállásoktól, /.../ legjobb esetben: eldobni valamennyi maszkot, másokkal szemben megtalálni saját integritásunkat, teljes önmagunkat adni, tel­/22/ jes énünkkel cselekedni."' Minthogy ezeket a parateátrális akciókat kivülről leimi lehetetlen - sőt, belülről sem könnyű, hiszen egy-két kivé­tellel igen távol állnak mindentől, ami verbális, úgy vélem, helyesebb, ha illusztráció gyanánt olyanok vallomásaiból idé­zek, akik mindezek ellenére megkísérelték szavakba foglalni, mi is történt velük. Persze lehetne még általánosságban be-

Next

/
Oldalképek
Tartalom