Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 19. (Budapest, 1986)

István Mária: Koreográfus egy prózai színházban. Milloss Aurél emlékezése a Nemzetiben töltött évekről. Millos Aurél: Közös munkám Chiricóval

Milloss Aurél, mikor nemrégiben Pesten járt, alkalmat adott rá, hogy elbeszélgessünk. Arról a rövid periódusról kérdeztem, amelyet a harmincas évek második felében Magyar­országon töltött, s mely alatt a Nemzeti Szinház biztosított számára lehetőséget az alkotásra. Emlékei, véleménye az ott folyó kísérletről új vonásokkal gazdagíthatja a magyar szín­háztörténet e ma még vitatott korszakának képét. Milloss Aurél 1935-ben a náci Németországból tért haza, ahol Gaukelei /Szemfényvesztés/ cimü balettje, Laban müvének új változata nagy vihart kavart. Radnai, aki már 1933-ban felléptette Petruska szerepében és rendezést is bízott rá, erre az évre is meghivta Budapestre. Itthon azonban Millosst az a kellemetlen és riasztó hir fogadta, hogy Hadnai halála után az Opera új vezetése a németországi botrány miatt nem tart rá igényt. Kétségbeesett helyzete a fülébe jutott a Nemzeti igazgatójának, Németh Antalnak, aki rögtön meg akart vele ismerkedni, és felajánlotta, hogy dolgozzon az ő számá­ra. Milloss Aurél szavai szerint Németh Antal személyében intelligens, müveit embert és rendezőt ismert meg, olyat, "akivel öröm volt dolgozni". Mint beszélgetésünk során elmon­dotta, igen hálás volt neki, hogy egzisztenciális gondját megoldotta, de csupán ez a hálaérzet kevés lett volna ahhoz, hogy jól együtt tudjanak dolgozni, ha koncepciójuk alapjaiban nem lett volna rokon. Hogy Németh Antal túl akart lépni a szinházi naturalizmu­son, ez a törekvés Milloss számára is természetes volt. Németh úgy érezte, és Írásaiban gyakran hangoztatta is, hogy az új szinház megteremtésében a tánc művészetnek fontos sze­rep jut. Együttműködésüket megkönnyítette, hogy volt közös szinházi példatáruk /nagyrészt berlini élmények révén/: ál­taluk nagyrabecsült törekvések, elsősorban Granowsky és Tairov rendezései. Ezek az új, a táncos, énekes, akrobatikus mozgású, virtuóz szinész-ideált hirdették, s ennek uralmát a produkció egésze fölött. Milloss hitt abban, hogy a tánc ké­pes a szinházi előadásban résztvevő különböző művészetek Ösz­szefogására, s a produkció térbeli, illetve időbeli karakterű elemei között a hid szerepét tudja játszani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom