Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 19. (Budapest, 1986)

Kovács Léna: Ny. Ny. Jevreinov munkássága /1879-1953/ - pályakép

színháztól* A tudatos szinpadiságot látja a szcenikai művészet céljának s egyetlen esztétikai lehetőségének, /Saját fogalmazásában Jevreinov s teatralitáson mint "terminuson esztétikai demonstrációját érti valamely láthatóan tendenciózus karakternek, mely még a szinház épületétől távol is egy remek gesztussal, egy finom tónusú szóval megteremti maga körül a szinpadot és diszletet, s megszabadít bennünket a valóság bilincseitől"/. Ezt követeli meg a színésztől, hogy a színpadon az élet új formáit teremtse meg, ahelyett, hogy az élet másolatát adja. Nyilvánvaló, hogy stiluseszközeiben is éppúgy elveti a tiszta realizmust, mint a tiszta szimbolizmust, mert az egyik nem egyéb, mint az élet céltalan megismétlése, a másik pedig természeténél, valamint a szinház kollektiv jellegénél fogva túlzott érzékenységet igényel s feltételez. Csak a "szcenikai realizmus" képes tisztán teátrális értékeket teremteni Jevreinov szerint, aki a valóságábrázolás művészi átlagteljesítményén túl a szinpadmüvész alkotástöbbletét, új életértéknek teremtését kívánja meg a színésztől. Nagyjából azt és olyan teljesítményt, amit az új művészeti irányok szinpadreformátorai követelnek. De Jevreinovnál valahogyan egyénibb, érthetőbb & tisztábban fogalmazott ez a kívánság, amely teljes jelentőségében nem több es nem kevesebb, mint új utakra, teremtő s egyéni tő munkára szoritása a színésznek s színháznak a naturalizmus végletéig jutó realizmus és a dekoratív stilizálás végletéig hígult szimbolizmus vágányaitól, Jevreinov szinházelméletének és szinházstílusának helye e két közvetlen ős között állapitható meg, A Vig halál túlságosan ideçen téma ahhoz, hogy a szerző elméletét és hitvallását benne es rajta jelenítse meg. Harlekin, Colombina és Pierrot alakjai szép szinpadi pályát futottak meg egészen Rostand-ig, sőt még tovább is, és a commedia dell'arte reminiszcenciái erősebbek, úgy látszik, semhogy a szerző ezt a túlságosan közkeletű beállítást, ezeket a külsőleg adott figurákat saját magával, a maga életével tudná telíteni. A Vig halál igy nem több Jevreinov részéről filozofikus gondolatnál, esetleg talán csak - ötletnél, Harlekinnek elérkezett az utolsó órája, s mig a halál érte jön, fölhasználja a keze ügyébe eső alkalmakat és személyeket, hogy jelleme szerint /amely a darabon s Jevreinovon kívül fekvő, a priori/ mindennek fittyet hányjon, mint az életen diadalmaskodó kedves seramirekellő fölfricskázza az orvostudományt, a barátságot, a komolykodó életet s élni elfelejtő embereit, hogy kiszürcsölje a percek örömét, még ha a barátba feleségét, Colombinát kell is elszeretnie, A derűs és bátor, élvező filozófia néhány igazán szépen megformált mondatát mondja el, és vigan, 8 halállal táncot járva alszik el a tátott szájú s furdalt lelkiismeretű Pierrot előtt s a kéjjel betelt Colombina mellett. Többet, mint ötletet, szépfilozófiát, életörömöt és szép irodalmi értékű dikciót, nem ad Jevreinov, Ezek mellett azt, ami hiányzik még belőle, az előadásnak kellett volna feledtetnie. Sajnos a szinház, a rendező nem ismerte Jevreinov elméletét, szinpadi intencióit és stiluskivánalmait, A rendezés nagy ambícióval, de egységtelenül hozta ki a darabot, amely stilizálás s egyénítés váltakozó eszközeivel dolgozott - szinészen-