Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)
Neumayer Katalin: A Pesti Magyar Szinház megnyitása utáni évtized /1837-1847/ szinpadi nyelvének akusztikus stilusa
való senkinek. .. tt/ ' Itt Bajza a francia romantikusok morálisabb voltát igyekszik kiemelni, másutt arról ir, hogy a franciák valósághübb ábrázolása ragadja meg, Szinikritikáiban azonban rámutat a francia romantikusok hibáira is. S ezen nem is csodálkozhatunki a bemutatott francia darabok, kevés kivétellel nem voltak sokkal jobbak, mint a német szerzők müvei, E darabok közös jellemzői: a bonyolult cselekmény, a váratlan fordulatok, erőszakolt szinpadiasság. A cselekmény előregyártott motívumokból tevődött össze; cselszövés, összeesküvés, csapda, végzetes tévedések. Vissza-visszatérő helyszínek a börtön és a kripta, a kastély és a pince, állandó kellékek a tőr és a mérget tartalmazó fiola. E fogások, rekvizitumok igényes szerzőknél is gyakoriak. Természetes, hogy mindez hatással volt a dráma nyelvére is. A vad és szenvedélyes cselekmény erőteljes kifejezéseket, szenvedélyes megfogalmazást kivánt. S ez a megfogalmazás megkövetelt egyfajta előadási stilust, magával hozott bizonyos akusztikus jellemzőket. S ez még abban az esetben is igy volt, amikor a patetikus megfogalmazást a tartalom nem hitelesítette. Mivel igen kevés eredeti magyar müvet mutattak be, a darabokat idegen müvekből fordították, méghozzá többnyire rosszul. Az Athenaeum hasábjain Vörösmarty és Bajza gyakran szóvátette a forditások gyatra voltát. Felemlítették, hogy ezek gyakran értelmetlenek, mert a forditó nem a megfelelő szót használta, nyakatekert, rosszul szerkesztett mondatokat irt, sokszor teljesen félrefordította a szöveget. A nehezen mondható, értelmetlen szövegek nagyon megnehezítették a szinészek dolgát és gátolták a helyes, a magyar nyelv szabályainak megfelelő szövegmondás kialakulását. Az eredeti magyar darabok nyelve is a romantika stílusjegyeit mutatja. A továbbiakban két romantikus magyar drámából idézünk egy-egy részletet és elemezzük stilisztikai szempontból. Az egyik Kisfaludy Stibor vajdájának egy mondata. MÁTÉ Küszködni véle nem kivánok, mert tudom, Hogy eggy paraszt vagyok! tudom, Hogy engem a sors annyi szenvedésre
