Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)

Neumayer Katalin: A Pesti Magyar Szinház megnyitása utáni évtized /1837-1847/ szinpadi nyelvének akusztikus stilusa

sősorban nyelvészeti jellegű. -A társadalmi, irodalom- és művelődéstörténeti háttérrel, a drámai szöveg elemzésével csak annyiban és olyan szempontból foglalkozunk, amennyiben ehhez a nyelvészeti vizsgálódáshoz szükséges. Tanulmányunk során tehát egyrészt a színháztörténeti szakirodalom elemzéseit, másrészt a nyelvtudomány vizsgálati módszereit és eddigi eredményeit próbáljuk alkalmazni. Az akusztikus jellemzőket, a beszélőnek a szöveghez való viszonyát és a szöveggel való szándékát figyelembe véve négy fő akusztikus stiluskategóriát különböztet meg a nyelvtudomány J^ 1. Spontán, kötetlen beszéd, vagyis maga az élőszó. Itt a gondolkodás és a szöveg megalkotása és elmondása egyidőben zajlik le, szinkron tevékenység. 2« Felolvasás. Lényegében előre megfogalmazott és leirt szöveg hangos elmondása. A szöveg megalkotása és időbeli elmondása tehát nem egyidőben zajlik le, nem szimultán folyamat. 3, Reproduktiv vagy interprétativ stilus. Ennek során a beszélő azt a látszatot akarja kelteni, hogy nem korábban megfogalmazott és Írásban rögzített szöveget mond, hanem az elhangzó szöveg spontán beszédtevékenység terméke. Ebben az esetben a beszélő úgy akarja megszólaltatni más mondanivalóját ját is, mintha ő maga irta volna. Azonosul tehát az idegen szöveggel. 4« Eél-re

produktiv beszéd. Ez a beszédtevékenység egy rendszerint az előadó által már korábban megfogalmazott, elmondásra szánt szövegen alapul. A beszélő azonban nem ragaszkodik mereven az irott szöveghez, beszéd közben annak bizonyos részeit szó szerint ismétli el, más részeit átalakítja. Egyes részleteket elhagy, vagy egészen új részleteket iktat be. A szövegalkotás tehát hol megelőzi a szövegmondást, hol pedig egyidejű azzal. Az elmondottak alapján egyértelmű, hogy a színészi és előadóművészét! beszédtevékenység a reproduktiv beszéd stiluskate-