Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)

Tóth Agnes: Bánffy Miklós drámái

HIT I D H CÖ» TV. HATODIK J ELEN ÉS, PiÍTÉR, ijettten , AZ ET-ERBIE». PITZ«. Kapitány úr, kapitány úri Weilet mester akar bejóni. WEILER ir*. Kapitány? — Hát hol vagyok én? — Én úgy hittem, hogy praefectus Felesdiné asszonyságnál vagyok. 'S az úr — megvetéssel — magát praefectusnak nézeté ; az úr a' maga feleségének nevezgette a' praefectusnét* — Melly alacsonság, melly gazság ez? — Én szerencsétlen! 'S mit fog most gondolni férjem, ha más helyt talál, mint a' hová küldött ? ha üljenek közt talál? EBUITI , megdöbbenve. Asszonyom , az egekre kérlek , tulajdonítsd a' bajt cselédem' clmétlenségének, ne nekem; ó hozott ide, nekem hírem nélkül. Ne csinálj haszontalan gondot férjednek , 's ne tedd magadat 's magaddal együtt őtet szerencsétlenné : itt a' titkolás mindent jóvá tesz, és jóvá :

csak az teheti. Férjed szobámnak egy ajtaja előtt várakozik, én másfelé ki nem ereszthetlek. Jer e' rejtekbe, behánylak e' lepellel, 'e így férjed meg nem lát. — Weilerné kétkedik. Hamar, oh hamar ! ránk jöhet. WEILERMÉ, neheztelés és ijedség kozt habozva. De becsületem .... de az ő nyugodalma.... Szent isten ! viseld te itt gondomat. — Leültetik. Két széket vetnek e+ 4 lébe, *s a

% székre vonják á

1 takarókat. Péter a' praefectusné

% papucsát hirtelen elkapja az asztalról. PÉTER. Beereszthetem. ERKÉEYJ. Lehet. — jnagában. Melly visszás történet ! — szánom a' szegény asszonyt. —