Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)

Tóth Agnes: Bánffy Miklós drámái

PÏTIB, nevetve magában. Feleségem után? Ha^. haha ! Értem uramat ; egyedül akar maradni a' szép aszszonynyal, De ha való a' mit hallék, vele rútul jár! Az sem árt az uraiméknak^ tanulják meg, hogy a' suszterné ollykor nehezebben küldi bibliothecába papucsát, mint a* ÖTÖDIK, JELENÉS. Az XLŐBBIXK , BBTIR nelkűl: EBKXVTI. Míg feleségem itt lesz, jojón, édes Weilerném, nézze végig gyűjteményemet. — A* mennyi száj, annyi ízlés; mások könyveket gyűjtenek, képeket, ereseket, lepek et, férgeket, bogarakat, csigákat: én papucsokat, 's azok, mert másoktól láták : én, mert érzem, hogy a' piczi szép asszonyi láb többet ér, mint a' világnak minden könyve, képe, lepéje, csigája. — Csak tekintse ezt az égszínűt, a' maga sárga pettyeivel , mint az ég* csillagos boltja. Vagy ezt a' narancsszínt, 's itt ezt a' bágyadt sárgát. Nem gyönyörű-e mind ketteje? 'S itt ez a' fekete ! Kár hogy bársony ; az vastagabbnak mutatja a

? lábat mint a' selyem. De a' kis kokett tudta mit csinál; tudta, hogy a' kis láb a' bársony által sem fog nagynak látszani, és hogy a' fekete czipö 's a' fejér harisnya jól állanak együtt, mert az egyik szín emeli a' másikat. — De, asszonyom, én csonkának nézném 0FUjteményemet, ha még egygyel nem dicsekedhetnem ; kérlek engedd nekem azt a' szerencsét, hogy a' tiédet is bírhassam. — Weilemé megbántva érzi magát <T here* által. — Nagyon kérlek, asszonyom.