Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)

Tóth Agnes: Bánffy Miklós drámái

ná velem éreztetni, hogy én viszont éhen szomjan valék. — Feküdjék le kapitány úr. ER&XXYI , kanapéján elnyúlik. Jói mondod, Péter. De ha elnyomna az álom, hétkor felkölts ; tudod, hogy dolog vár. — És még egyet : menj a* suszterhez j sürgesd a' csizmámat. PÏTZH. Igen, kapitány úr. — Megyén '» visszatér. Még e* frakkot 's e' két nadrágot kiviszem, hogy reggelig tisztítva legyenek. EKKKVYI, magában beszél. Angyali lábacskák, mint felejhetnélek én titeket i Nem alhatom miattatok. — Mi könnyedén szökdelte az a'szép leány, mint ha szárnyasok volnának lábai. — Feliéi. Nem alhatom; mindég szemeim előtt az a'piczi láb. — Eredj, Péter, hozz kávét. PÍTIH. Tejjel parancsolja ? EaKiwn. Tejjel. — De nem, téj nélkül ; az elveri álmomat. — De még is tejjel, tejjel. — 'S bö tölteléket hozzá , hallod-é, mert ma négy findzsát is felhörbőlők. — Gyönyörű kis láb, óh ha most is láthatnálak ! PSTKB, magában. Be boldog aztán az ember, ha elment az esze ! — 'S bár meg ne jöne többé, ha egyszer elment f mert akkor látja, mi bolond volt midőn magát boldognak álmodá. el. MÁSODIK JELENÉS. EUKÍVYI, magában maradván > felszökik kanapéjáról. Nem alhatom. — Kézi az órát. Mi a' guta? 's mingyárt hét? Az idő röpül-e, vagy roszúl néztem előbb? Nem fékszem többet.