Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)

Tóth Agnes: Bánffy Miklós drámái

/LA MOH/ EVANDER PYRHUS EVANDER PYRHUS EVANDER PYRHUS LAMON PYRHUS valók, a mellyé- abba a tavaszba ültettem, mikor a gyerek nekem által adatott; ehen van a be petsételt levél is, a mellyet akkor nekem adtak. Istenek, mit hallok! Csalhatatlan igaz: ölelly meg engem, te az én Pijam vagy. öleld meg szerentsés Atyádat! /öszve ölelkeznek/ Áldott légy, Atyám! Igen is, én vagyok a te Atyád. Az Istenek parants olatty okra gyerek korodba eresztettelek ki Atyai karjaim közzül, és ere az emberre bíztam gyenge Ifjúságodat. LAMONHOZ Hát igy te nem az ón Atyám vagy! Ó, én ezutánn is Atyámnak foglak tégedet hinni, a kit te ollyan nagyonn szerettél. Hála légyen nektek, Istenek, hogy az ón fijamat ollyan kegyelmesenn meg tartottátok és illyen kegyelmesenn vissza adtátok! Barátom, hogy jutalmaztassam meg ezt a te nagy gondosságodat? Hála legyen az Isteneknek, a kik mindent illyen jóra fordítottak. Az én gondosságom eléggé meg lessz jutalmaztatva, ha ő engem mindég szeret és boldog lessz. Boldog emberek, a kik illyen keveset kivannak. De Arates, nem hagyom sokára az Isteneknek való hála adásomat. Siessünk, készittsük áldozatot az Isteneknek! Piam, nem sokára ismét meg látlak téged, az ón kivántsi népem mindjárt elő jön, hogy láthassa Hertzegét. Negyedik Jelenés Evander, edgy Úrfi EVANDER ^stenek! ez tsudállatos; nem tudom ébrenn vagyok é vagy álmodom: leg jobbann szeretnék Alcim-