Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)
Tóth Agnes: Bánffy Miklós drámái
ÚRFI EVANDER URPI EVANDER URPI EVANDER URPI EVANDER URPI EVANDER URPI EVANDER URPI EVANDER námhoz menni, és neki meg beszélni mindent, a mi történt. De ehol jön már valaki. Ugyan ki lehet az, az ki úgy ugrál felém? Engedgye meg nekem Hertzegséged, hadd bizonyittsam meg forró örömömmel hűségemet. Minn örülsz ollyan nagyon Barátom? Hogy már be tölt valahára az Jövendőnek kemény akarattya; és meg szabadultál abból az alávaló életnek a nemétől, a melly által Ifjúságodnak szebb részét el vesztetted. Az Isteneknek legyen hála, a kiknek ez úgy tettzett. Soha se felejtem el Ifjuságombann töltött vig napjaimat. Ezek a gyönyörű foglalatosságok! ezek az ártatlan örömök! Ártatlan Örömök! ha! ha! ha! Hertzegséged még azt se tudja, mi az öröm. Gyere tsak a finomabb világba, majd meg lásd, mit találsz ott. Ó, én meg nem köszönném az Isteneknek, ha engem Juhásznak akarnának tenni. Hát ollyan unalmas neked ebbe a gyönyörű környékbe való múlatás? Ha ki keresettebb társaságba lehetek, nem bánom akar hol legyen. Tehát a szép Természetbe semmi gyönyörűséget se találsz? Az tsak annak gyönyörű, a ki még szebbet nem látott. Mikor a hajnal-pirossa meg vidámíttya a szép környéket, és mikor minden plánta, minden madár újj életet nyér; akkor sem találsz benne semmi gyönyörűséget? Hajnal-pirossa? Azt még soha se láttam. No hát edgy Pásztor sem irigyli vigságodat. Azt el hiszem - nem is a finomabb vigságokra teremtettek ők. De mond meg nekem! mi vagy te?