Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)

Tóth Agnes: Bánffy Miklós drámái

PYRHUS EVANDER ARATES EVANDER tsendesenn dolgozunk, a gondját visellyük nyájunknak, mellyet ők bővséggel jutalmaztatnak meg nekünk. A városiak ezt a bővséget szegénységnek hívják, ezek ugyan csudáilatos emberek. Nem, a városba nem szeretnék még edgy szer menni. Mikor ott voltam, meg állottam, s* a nagy házokra bámultam, mellyek ollyan nagyok, mint a magoss hegyek, de a Városbeli emberek még is tsak ollyann apró emberek, mint mi; ott nevettek engem az emberek, a kik mellettem el mentek, még jobban, ha ő töllök ezt vagy amazt kérdtem. Te ifjú Pásztor, azt mondgya edgy, tudtz é te is énekelni. Tudok, mondom; akkor rá keztem az én leg szebb énekemet, a melly messze hangzott; ekkor öszve gyűltek körülöttem és ki gúnyoltak. Én pedig jól tudok énekelni, azt meg vallyák rollam minden Pásztorok. Osztánn az oda való Leányok is baráttságtalanok. Ha nekik baráttságosann köszöntem, el mentek mellettem, mintha nem is láttak volna, mint ha kő mellett mentek volna el; azomba nem is egésségesek, sem ollyan szépek, mint a mi Leányaink. De ha te engem ugy szeretnél, mint ón téged, úgy tudom, el jönnél velem. Én szerettelek téged, mihellyt meg láttalak; de hogy haggyam az ón öreg Atyámat, az kit én szeretek, és te veled a Városba mennyek. Az ón Atyám engem nagy gondal fel nevelt, hát ne visellyem é gondgyát vénségének. Maradgyatok nállunk Uraim, tietek legyen mindenből a leg jobb rész, a mit a fáink és nyájunk adnak. De már majd annyit fetsegek, hogy... Azomba nem mondanátok meg, hol akadnék a Hertzegre? De mond meg nekünk, mit akarsz vele? Az Atyám hozzá küldött, hogy vigyem oda neki ezt a gyümöltsöt. Azokról a fákról kellett szednem,