Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)
Tóth Agnes: Bánffy Miklós drámái
ta az általa felvetett probléma örökérvényüségét. Az Ember fia témaválasztásával más a helyzet. Bánffy itt a Bibliához, leginkább Lukács evangéliumához fordul. Ez a dráma nem parabola, mint Az ostoba Li mert nem a bibliai időbe viszi vissza a cselekményt, hanem onnan csak foalakokat ragad ki, és helyez a modern korba. A huszadik század háborújában megjelennek az Apostolok, Mária Magdolna és Krisztus, de a bibliai atmoszféra elmarad. A többi szereplő pedig már teljes mértékben a modern kor szülötte. A tizenkét tanítvány és Mária Magdolna is csak nevében és helyzetében emlékeztet újszövetségi elődjére. Egyedül Krisztus az, aki teljes mértékben képviseli az alakjával, tanításaival azt, amit az Újszövetségben is hirdetett. A Vendéglős, a Pincér, az Asszony, a Pérj, a Tanácsos, a Bankár, a Pőorvos, a munkások Bizalmija, a Pap s a Parancsnok mind a kor aktualitására utalnak. Látjuk, hogy az alakok társadalmi helyzetük szerint kapják nevüket, s igy az általánosítás felé tágítja az iró a cselekményt, s az ebben megjelenő lényegi mondanivalót. Ugyanezen oknál fogva a főalak sem Krisztus néven emlitődik a drámában - annál is inkább, hiszen a megváltó első eljövetelét helyezte az iró a huszadik századba. Az ő neve: Az Ember fia. E névválasztással még egy momentumra utalhatunk. Arra, hogy Bánffy ezt az alakot távolról sem a túlvilági lét bizony it ás ára használja fel. Ennél sokkal fontosabb az, amit a megváltó a Pöldön jelenthet, szimbolizálhat. A drámában ő minden emberi és erkölcsi érték gyűjtőpontja. Az európai kultúra történetében nincs még egy olyan kiemelt alak, akiben ennyire koncentráltan jelennék meg az ideális pozitív etikai értékrendszer. Bánffy tehát csupán azáltal, hogy a megváltót a huszadik századi korba helyezte, a negativ megítélés alá vonta annak társadalmát és háborúját. Egyik oldalról tehát az Ember fia egyértelműen evilági alak, amennyiben nincs kiemelve istentől eredő léte. Másrészt azonban nem egyedi ember, nem is tipus, hanem szimbólum: megtestesülése e humánumnak, a pozitív emberi értékrendnek.
