Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)

Tóth Agnes: Bánffy Miklós drámái

Kutatták a hun monda keletkezési körülményeit, korról korra való öröklődésének útját, Gombocz Zoltán, Király György, Riedl Frigyes - hogy csak néhány kiemelkedő nevet említsünk azok közül, kik tudományos egzaktsággal közelitettek a prob/28/ f lémakörhöz. De ennek ellenére nem azok voltak többségben, kik elfogulatlanul szemlélték a témát. A hivatalos politikai ideológia, azaz a félfeudális jellegű politikai gyakorlat eszmei alátámasztása egyre inkább egy olyan központi mag körül kezdett kikristályodni, mely Kelethez, mint kultúrához és mint történelmi múlthoz kapcsolta a magyarságot, s mely egyre inkább egyfajta elvakult nacionalizmus egyoldalú nézőpontjából tekintett a magyarság fogalmára. Ez a vonal már a boldog békeidőkben eljutott a fajmagyarság "találmányához", azaz a fajiság és a fajiság jegyeinek kérdéséhez. Mint Bánffy szavaiból is kitűnik Müller és Chamberlain emlegetésekor, nem állt ezzel egyedül Magyarország. A magyar múlt újraértelmezéséhez a "kuruckodás" éppúgy hozzátartozott, mint a honfoglalásra, Árpádra és az azt megelőző időkre való hivatkozás, és hozzátehetjük, hogy ezen utóbbiak a Turul ideológiájává növekedve és izmosodva álltak később a trianoni Magyarország hivatalos irányvonala mellé. A Kelet-Nyugat, magyar és nem magyar közötti határvonal, a nemzeti hovatartozás emlegetése persze nem mindig és nem mindenhol jelentett olyan éles kontrasztot, mint amilyent például Timon Ákosok elvben és tudományosságra törekedve kidolgoztak, de az effajta értelmezés tendenciaszerűen lett egyre gyakoribb és általánosabb, tolódott el a fajmagyarság keresése felé. Irodalom területén, a dráma műfaján belül nem tekinthetjük véletlennek, hogy Bánffy e müve mellett rövid időn belül még két dráma fogadta témájává a hun idők Attila által határolt korszakát. Márkus László Attila cimü drámáját 1911 októberében - egy évvel a Banff

y-mü bemutatása előtt - láthatta a Nemzeti Szinház közönsége. A darabban a Siegfried ós a hun mondakör kapcsolódási pontja az istent és embert összekötő kard, a világ urának jogos birtoka. A harc értéke heroikus nagyságú alakok között folyik. A mitikus homály sokkal telje-