Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)

Tóth Agnes: Bánffy Miklós drámái

főispánja. Ezután 1918-ig ismét képviselőként látjuk viszont. Mesterségbeli tudása, dramaturgiai kelléktára 1906-ban nem volt még teljes. Nem is mondhatjuk az ekkor megjelent egyfelvonásos ról, , hogy a dráma műfajának maradandóan kiemelkedő alkotása. Az akkori drámairodalomban azonban különös, merész műnek tűnhetett, s furcsa másféleségónól fogva számíthatott érdeklődésre. Ennek tudható be, hogy megjelenésekor a kritikusok szélesebb rétege kapta föl fejét, a progresszív irodalom zászlóvivőitől kezdve a Budapesti Szemle avitt elveket valló orgánumáig. Ez persze még nem jelentett osztatlan elismerést. A kritikák közös vonása csak a több-kevesebb indulati töltéssel megirt vélemény, mely arra enged következtetni, hogy a magyar drámairodalmon belül valami eddigiektől elütő kísérletről van szó, mely meghökkentett, elismerést, vagy értelmetlen elutasítást szült. Ha ezt vesszük alapul, hogy Ady osztatlan lelkesedéssel, Schöpf

lin,

^

12

/ Szini Gyula elismeréssel^

13

/ adózott a Naplegenda hangvételének, ugyanakkor a Budapesti Szemle kritikusa volt az, aki elmarasztalta,/

1

^"/ talán első megközelítésben is következtethetünk arra, hogy itt egy olyan darabról van szó, amely előremutató, modem, progresszív vonásokat hordozó. A Naplegenda egyrészt magánál a témaválasztásnál/az őskorban játszódott/^ másrészt szimbolikus jellegénél fogva illeszt hető be nehezen korának magyar drámairodalmába. A század első éveiben - sőt még utána is - ritka volt az olyan jellegű kisérlet, mint amilyen a Bánffyé. A szinpadokon népszínművekkel futószalagon készülő szerelmi háromszögdarabokkal, frivol vígjátékokkal találkozhatunk leginkább. A drámai naturalizmus magyar képviselőinek pedig kudarcba fulladt a kísérlete, mely a modern polgári dráma problémáját oldotta volna meg. A Naplegenda- jellegű darabok idegenek voltak e környezetben. Számuk kevés volt, az értő közönség rétege pedig igen vékony, s e két tény egymást erősítve tette lehetetlenné megizmosodásukat. Pedig a szimbolizmus, a darabot éltető modern szépségkultusz a költészet terén már gyökeret vert. A nagybányaiak