Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)

Kincses Edit: Csepreghy Ferenc dramaturgiája

zik ezek a sorok: "Nem olyan régen volt. mikor e hon, Tiz-húsz felé szakadva, a pogány Szomszédok jármát hordta vállain? A nép megtörve hosszú szolgaságban Levetkezé az ősök szent szokását, Fejét lehajtva járt hazája földjén, Mert fönn az égen hasztalan kereste Apái istenét! A hóditó Elhajtá barmát, vérrel öntözé Amerre járt, az eltiport mezőt. Nem szólt kolomp, nem szólt pásztortülök A berkek közt, az utak szélein; Nem járt a városból leánycsoport Dalolva vízért a bedőlt kövü Kutakhoz; esténként nem ültének A város vénei kapu elé, Hogy törvényt lássanak; de ültének Hamuban, otthon, velőt szárító Siránkozás között..

#

"

/31

/ Az Akbár szultán mondandója szintén gyakran volt aktuális a magyarság történetében, de különösen időszerűnek érezhették az 1849-et követő években. Az Akbár szultán konfliktusát a szultán azon óhaja pattantja ki, hogy a leigázott népek szent könyveiből összegyűjtse a legjelentősebb gondolatokat, és azokat elterjessze egész birodalmában. A Habsburg-birodalom kultúrpolitikája is ezen alapult már II. Józseftől kezdve, hogy összegyűjtse az egész birodalomból a Habsburg-hatalmat leginkább szolgáló eszméket, szellemi jelenségeket, és azokat a nemzeti kultúra ellenében kötelezővé tegye. Ezt meggondolva kijelenthetjük, hogy Csepreghy tragédiái, ha nem is direkt módon, hanem áttételesen a jelenkor fontos problémáira kívántak választ adni - a művészet eszközeivel. Csepreghy tragédiáiban nem tartotta magát a hely- és az időegységhez, de mindenkoron számolt a korabeli színpadtechnikai lehetőségekkel, s kerülte a gyakori szinhelyváltozást.