Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 17. (Budapest, 1985)
Soós Erika: Shakespeare-rendezések a Nemzeti Színházban /1920-1945/
Portia- illetve Schy lock-jelenetekre, III* Richard tragédiáját még 1922-ben is azzal a betoldott résszel adják, melyben a nyilt színen Ölik meg a két királyfit, s melyet még a 18, században irt hozzá egy német színigazgató. Hevesi mindent megtesz, hogy ezt elkerülje. Mi is a probléma Shakespeare drámáival, miért nem tud velük megbirkózni a modern szinpad? Hevesi erre a kérdésre a két szinpad különbségeiben keresi a választ, Shakespeare szinpada teljesen eltért a maitól. Lényegében három részre osztott egyszerű emelvényrendszer volt, melynek elő- és háttere közé függönyt eresztettek le. Ám ez a függöny is csak elnevezésében hasonlít a maihoz, csak egy selyemcsik, ami nem fedi az egész szinpadot. Előfüggönyt pedig egyáltalán nem ismer az akkori szinpad, A nézőteret a szinpadtól csak I64O óta választja el függöny. Az előfüggönynek azt a szerepét, hogy érzékelteti az idő múlását, a helyszín változását, Shakespeare a cselekmény több szálon való futtatásával és a szövegbe rejtett utalásokkal pótolja. Ugyanígy szavakkal oldja meg a szinpad diszletezését is, hiszen a függöny nélküli színpadon ez is nehézségekbe ütközne, A valódi diszletek csak jelzésszerűen élnek, mindent pótol a költői nyelv. Hevesi jó szemmel veszi észre, hogy éles ellentét van a díszlettervezők munkája és Shakespeare álomvilága között, A díszlettervező vagy megpróbálja utolérni a drámairó fantáziáját, és akkor a dráma jórészét üres kommentárrá silányítja, vagy maga válik nevetségessé a szavakban tobzódó látvány mellett. Az akkori szinpad nem tud lépést tartani Shakespeare gyors színváltozásaival, a rohanó tragédiákból az állandó függönyhúzogatás vontatott és érdektelen előadásokat csinál. A. cselekmény áttekinthetetlenné válik, a darab élvezhetetlenné. Ráadásul a szinpad Hevesi korában még technikailag sem tökéletes. Porgószinpad már 1896 óta létezik, de a budapesti Nemzeti Színházban csak 1929-ben szerelik fel. Az újságok állandó témája, hogy a világítási berendezések állapota katasztrofális; fejlesztésükre és felújításukra csak 1935-ben kerül