Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 17. (Budapest, 1985)

Soós Erika: Shakespeare-rendezések a Nemzeti Színházban /1920-1945/

Hevesi ekkor próbálja ki először a Shakespeare-szinpadot, másrészt ekkor kapja meg Caliban szerepót Sugár Károly, aki­nek alakitása Ódry Hamletjéhez mérhető. Hevesi felfogását a drámáról meghatározza, hogy a költő testamentumának tartja, egy olyan ember utolsó vallomásának, aki megbékélt a végzettel. Ez a kissé rezignált bölcsesség ölt testet Prosperóban, aki bölcs és fejedelem, tudásával hatalma alá vonja a költészetet /Ariel/ és a megzabolázna tat­lan ösztönöket /Caliban/. A Prospero-Shakespeare-párhuzamot hangsúlyozza Ódry maszkja is, amit 1920-ban és 1925-ben a költő fennmaradt arcképe alapján formáltak meg. 1929-ben megváltoztatják, s az új arc már az öreg Goethét juttatja a nézők eszébe. Az új itás mögött valószínűleg egy olyan törek­vésbe rejlik, mely a köztudatban élő irodalmi konvencióra támaszkodik. Goethe említése még azoknak is a költőfejedelem méltóságát, bölcsességét és emberfelettiségét juttatja eszébe, akik nem ismerik a német költőt. Goethe nevéhez közhelyszin­ten tapadnak ezek a fogalmak, mig a Shakespeare-maszk a né­zőben esetleg csak a darab szerzőjét idézné fel. Ha csak any­nyit akarunk hangsúlyozni, hogy ez a dráma Shakespeare haty­tyúdala, akkor helyénvaló a költő arcának idézése, de ha egy sokat próbált ember letisztult bölcsessége áll a Prospero­szerep értelmezése mögött, helyesebb a második megoldás. Átértelmeződik Sugár Károly Calibanja is a három előadás folyamán. 1920-ban és 1925-ben még inkább a szerep állati vonásait hangsúlyozza. Csodaszömyet játszik, pikkelyes tes­tével, lázadásaival, furcsa származásával éppúgy része a szi­getnek, mint az őt kinzó mesés szörnyek. Léte a szigethez kötött, túl van a valóság határain. Tetteit aljas, állati vágyai határozzák meg. 1929-re Caliban feljebb kerül az evo­lúció létráján, hangsúlyosabbá válik emberi jellege. Körül­belül azon a fokon van, amikor a majomszerü ősből beszélni tudó, de vágyaiban még állati lény lesz. Korábban tengeri szörnyre hasonlitó ruháját ősemberi jelmez váltja fel. Maszk­ja félelmet keltő. Haja csapzott, állán ritkás, csomóban ló­gó szakáll, szemöldöke vastag, boltíves ós erősen felrajzolt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom