Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 17. (Budapest, 1985)

Soós Erika: Shakespeare-rendezések a Nemzeti Színházban /1920-1945/

Ugyanxlyei e^szerü módon oldja mag a harmadik felvonást is. A diszlet ugyanaz, mint az első felvonás első képe, a lépcsős részen történik a nászmenet felvonulása, majd a fiatal házasok háttal ülnek le a nézőtérnek, s onnét nézik az oszlopok közt előadott szinjátékot. ^nnek célja az lett volna, hogy hangsúlyozza: a királyi pár már nem aktiv szereplője a játéknak, ahogy a fiatalok sem, s szinte egybeolvadnak a valódi nézőkkel. Az elképzelés hibája mindössze annyi, hogy Théseuséknak továbbra is van szövegük, s a mimikái hatások elveszésével gyengülnek gúnyos célzásaik. Az antik athéni képekkel szemben az erdei jeleneteket romantikus hangulat jelzi. Németh Antal erdeje nem dzsungel, hanem egy Athén melletti liget, mely csak az éjszaka sötétségében és Puck varázslataival válik félelmessé. Pölé csillagos ég borul, a teret a már ismertetett szentivánéji körfüggöny zárja le. A szinpadon mindössze néhány könnyen mozditható kellók van, a fák és bokrok áthelyezésével jelzi a rendező az egyes erdei részletek megváltozását. Az egész képet kékes fénnyel világitja be, amely ugyanúgy állandó kisérő

je a második felvonásnak, mint e két másiknak az egyenletes sárga fény. Szakit a fény-árnyék játékkal, a kétfajta világot színekkel is szétválasztja. Napfényes sárga és rejtelmes kék, ezek az előadás alapszinei. Az egész kiállitás azonban eléggé szegényes, főleg az erdei jelenetek egysikúak. A fák ós bokrok valóban máshol és máshol vannak, de végülis ugyanaz a diszlet próbálja a csodavilágot felidézni. Ráadásul Németh Antal következetesen kihúzza a szövegből a leiró részeket, igy még a költői nyelv szépsége sem segit. Némi álomszerüséget hordoz a világitás, csillagok vetitése, és a tündérkirály és királynő jelmeze. Titánia és Oberon csillogó ruhában vannak, az egésznek olyan a hatásai mintha fémből készült volna, csak kevésbé merev. A fejükön strassdiadém, s az egész kosztüm szinte a szó valódi értelmében szemkápráztató. Mozdulataik tánclópésekre emlékeztetnek, beszédük az éneklés és a szavalás határán van. Ezt az előadást viszi át Németh Antal 1938. június 18-án a Margitszigeti Szabadtéri Szinpadra. A változások lényegében