Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 16. (Budapest, 1985)

Rajnai Edit: A budapesti Magyar Színház első tíz éve /1897-1907/

/ls/ jesztést." A Magyar Szinhaz alapításának ügye közel egy év után ugyanoda jutott vissza, ahonnan elindult. A tanács még mindig csak az elvi állásfoglalásig jutott el, a szinhaz számára alkalmas telek pedig egy év alatt nem akadt. Más megoldást kell tehát keresni, s a Magyar Szinhaz felé­pítésére megfelelő helyet a város támogatása nélkül, a törvény­hatóság kikapcsolásával megszerezni. Rákosi Szidi utolsó, az Üllői útra vonatkozó ötlete után látszólag feladja a küzdel­met. A telekszerzés harmadik lehetőségét, amelyhez az alapí­tók fordulni kénytelenek, a magánszemélytől vásárolt ingatlant, ugyanis Ewa Lajos szerzi meg. 1896. február 10-én 70 000 fo­rintért megveszi a Barnaszeder-család tulajdonában lévő Szö­vetség, Izabella és Wesselényi utcák által határolt területet, /16/ amely már Lechner javaslatai között is szerepelt. Rákosi Szidi kapcsolatai azzal, hogy a Magyar Színház sorsa Ewa Ia­jos kezébe kerül, nem szakadnak meg a létesítendő intézmény­nyel. Ewa a Nemzeti Színház művésznőjének a húgát, Rákosi /17/ Máriát vette feleségül. " 1896-ban, amikor bekapcsolódik a Magyar Színház körüli bonyodalmakba, már 15 éve a Népszinház igazgatója, azé a színházé, ahol annak idején, Rákosi Jenő igazgatósága alatt, szinházi titkárként dolgozott. A. Magyar Színház és Rákosi Szidi mellé a családhoz fűződő kapcsolatai, és a felismert lehetőség állíthatta. 1896-ban a Népszínházi Bizottmány kiveszi irányítása alól a másfél évtized óta veze­tett intézményt, s azt Porzsolt Kálmánra bizza, igy Ewa ettől kezdve szorosan kötődik az Izabella téri színházhoz. A majd felépülő szinházat látogató közönség szempontjából a közlekedési viszonyok nem a legkedvezőbbek. A telek egy fő­útvonalaktól körülvett négyszög középpontjában fekszik, /a mai Rákóczi út, Rottenbiller utca, Majakovszkij utca és Lenin körút/. 1897-ben már működik a Király utcában a villamos, s szintén villamos szállítja az utasokat a Nagykörúton a Boráros tértől a Nyugati pályaudvarig. A, Kerepesi úton és a mai Rottenbiller utcán lóvasúttal közlekedhet a főváros lakossága^ 18 / A főútvonalakról azonban ekkor beépülő szük utcák vezetnek az Izabella tér felé, s a Magyar Színház környéke annak ellenére, hogy a korabeli fénykép tanúsága szerint a Wesselényi és Iza-

Next

/
Oldalképek
Tartalom