Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 14-15. (Budapest, 1984)

Vlagyimir Kirson: Kenyér /fordította: Nemes G. Zsuzsanna/

nek. Ismerek én itt mindenkit. Jól tudom, kinél mi van, nem ám csak a hombárban, de még a kamarában is, tudom, ki rejtegeti korsóban, ki dugta a padlódeszka alá... Nincsen nekünk hétezer pudunk, ugy hidd el, mintha gyónnék, nincsen! Beszélgettem ma az emberekkel. Begyűjtés nélkül, lassacskán, amit csak lehet beszolgáltatunk a hatalomnak. Kétezret összeszedünk - de többet lehetetlenség. Rajevszkij: Milyen kétezret? Fenekestül felforgatom az egész falut! Kvaszov: (az ikon felé) Teremtőm, mentsd meg a te Pavel szolgádnak a lelkét és könyörülj rajtunk! Rajevszkij: Hagyd a képmutatást 1 Miről van szó? Kvaszov: Kimondani se tudom... Rajevszkij: Idehallgass, ne tréfálj. Nincs itt az ideje. Kvaszov: Megbizott elvtárs, megölik magát ezek az átkozottak, ahogy beteszi a lábát az udvarokba, megölik! Tudom, hogy megölik... Rajevszkij: Ezzel aztán nem ijesztenek rám. Kvaszov: Hiszen nem is fogják ijesztgetni. Majd hátulról, orvul ledöfik, éjszaka vagy nappal... Mert elkeseredett falu ám ez a miénk. Nyughatatlan népség lakja, tapasztalta maga is... Az ablakot élesen megkocogtatják Rajevszkij: (összerezzen) Mi az? Kvaszov: (az ablakhoz megy) Hát megjött. Romanov van itt. Ártalmas, gonosz ember! Járásszerte az első méregkeverő. Egy keze van csak. Megnyugodnia kellene, ő meg - fújja a mérgét mindenkire. Beeresszem? Rajevszkij: Engedd csak, engedd. Éppen rólad kezdett el beszélni tegnap este. Kvaszov* Mondani mindent lehet. (Kinyitja az ajtót és Romanow al jön vissza) Romanov: Üdvözöllek, Rajevszkij elvtárs! Csak, tudod,