Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 14-15. (Budapest, 1984)

Vlagyimir Kirson: Kenyér /fordította: Nemes G. Zsuzsanna/

OTODIK KEP Kvaszov háza* Rajevszkij egyedül van. Ir. Az ajtón kopognak. Pása jön, kinyitja. Rajevszkij feszülten várakozik. Kvaszov lép be Rajevszkij: Á, te vagy az? Kvaszov: Én... Szép jó reggelt. Rajevszkij: Köszönöm. Kvaszov: Hogy aludtunk? Puha dunyhák vannak mifelénk. Rajevszkij: Az ördög vinné el valamennyit! Egész éjjel forgolódtam. Kvaszov: Mert nincs hozzászokva. Hanem mi remekül alszunk ám. Rajevszkij: Pülledt itt a levegő. Kvaszov: Pedig nem árt, ha az ember lélegzik. Rajevszkij: Olgát nem láttad reggel? Kvaszov: Nem ugy esett... (Szünet) Hová lesz a séta? Rajevszkij: Hozzám jönnek. Az elnök és még néhányan. Kvaszov: "Ügy, ugy... (szünet) Igen bosszantó volt nézni tegnap este a minden öntudat nélkül egymást tipró polgártársakat. Rajevszkij: No, te csak hagyjad. Te nagyon is elégedett voltál. Átlátok rajtad. Kvaszov: Én?! Ugyan, honnan erednek ezek a következtetések? Rajevszkij: Hát a kenyérrel azt a mutatványt ki rendezte? Nem a te fiad? Kvaszov: Igazságtalanság! Isten engem ugy segéljen, igazságtalanság! Hiszen most jövök tőle. Leteremtettem, ahogy csak egy apa hordhatja le a fiát. Miért a gyűlés ideje alatt hoztad, felfordulást csináltál vele. Dehát, meg se hallgatott. Mostanában a gyerekek, tudja, milyenek. Mind azt várja, hogy csak önállósodhasson, ott aztán egyre megy - apa, nem apa, eb ura fakó...