Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 14-15. (Budapest, 1984)

Vlagyimir Kirson: Kenyér /fordította: Nemes G. Zsuzsanna/

/Rajevszkij/: je el, Olga, hogy a tömeg maga nélkül vonul. És maga ott marad egyedül a gondolataival és kétségeivel, a sorok meg csak vonulnak, vonulnak maga mellett. A saját szavaikat ismétlik. A saját dalaikat énekelik. És nem fordul oda magához senki, kimért lépteik kérlelhetetlenek. Én képtelen vagyok kilépni a sorbői, éppen, mert különböző gondolatokkal és érzelmekkel vagyok tele. Nem léphetek ki. Nem tudok kilépni. Szükségem van rá, hogy egy váll az enyém mellett legyen. Szükségem van az abroncsra, amely egységbe fogja énem különböző sajátságait. Olga: És ha nem jó irányba viszik? Rajevszkij: Megyek és együtt halok a többivel. Verekedtem a pártért - az ő katonája vagyok. Olga: Egy katona, aki nem bizik a győzelemben? Az ilyen katonák is győzhetnek? Rajevszkij: Ki mondta magának, hogy nem bizom a győzelemben? A proletariátusnak győznie kell ! A győzelem elkerülhetetlen, akár a halál. Ha valamiben, ugy abban nem vagyok bizonyos, hogy mi győzünk - Oroszország. Lehet, hogy csak egy kommün vagyunk, amely kibirt tizenkét évet. Nos, ha igy van, odaállok a mi PereLachaise-ünk falához. Olga: Nem akar falura utazni? Rajevszkij: Nem szeretem a falut. Nem szeretem a hóvihart, esőt, fagyokat. Nem szeretem az elszabadult ösztönöket, amelyeket lehetetlen irányitani. A falu - ösztönvilág. De..« Holnap utazom. Olga: Tudja... Rajevszkij: Mit? Olga: Nem... Még nem döntöttem. Rajevszkij: Megyek. írnom kell még. (Elmegy) Olga: (összefont karokkal, lehajtott fejjel járkál. A Perevoznyikovtól elhajította papirok fölé