Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 12. (Budapest, 1983)

Enyedi Sándor: A Tragédia amerikai színpadi pályafutásához

rendezőhöz szokott és szinpadon felnevelődött statiszta-serege dolgozott volna ezen az előadáson..." Pedig hiányzott a forgó szinpad, ami megakadályozta az előadás pergőbb ritmusát, igy a hét órakor kezdődött előadás éjfél után ért végett, mert a gyakori színváltozásokat csak lassan lehetett megoldani. A találóan alkalmazott vetitett háttéri diszletek mellett mégis a legtöbb kifogásolni való a diszletezést érte." A bizánci résznél baj volt a dekorációval, mert a 'zárda' nem volt zárda, a diszlet mégcsak nem is jelezte, hogy Bizáncban vagyunk. A római rész rendezésében egy kis anakronizmus: Péter apostol korában még nem volt csuha és nem voltak barátok, akik halottakat eltemették, annál kevésbé lehetett keresztény szertartás szerint eltemetni egy halottat, mert hiszen a szöveg maga utal a római temetésre /'lopd ki szájából az obolust'/» a francia részben a guillotinnak háromszor akkorának kellett volna lennie, a római részben alacsony kereveten kellett volna feküdnie a vendégnek..." A cikkiró meglepetésként nyugtázza az eddig csak szinészként ismert rendező erényeit: "Lugosi, mint rendező, meglepetés volt. Tudott a tömegekkel bánni, egy-egy részt nagyszerű intuícióval csinált meg, az egyiptomi rész és a francia rész rendezése olyan volt, hogy a budapesti Nemzeti Szinházban nem tudták igy megcsinálni..." S a fennebb idézett inkriminált észrevételek egyáltalán nem csökkentették az előadás művészi értékeit. Mert: "az összbenyomás elnyomja ezeket a részleteket, és ha megemlitjük ennek az előadásnak a hibáit... azért tesszük csak, hogy tanuljanak belőle rendező és a szereplők és azért is, mert ennek komoly és kitűnő produkciónak joga van ahhoz, hogy komolyan beszéljenek róla... Kulturesemény és a legnagyobb művészi szenzáció volt az amerikai magyarság életében ez az előadás és Lugosi büszke lehet rá, hogy ez az esemény az ő nevéhez fűződik. Be kell vallani: nem vártunk tőle ennyit és be kell vallani, hogy ezt a csatát az ő bátorsága és lelkesedése nyerte meg..." Hadd tegyük hozzá az igazság kedvéért, hogy a sikerben méltán osztoztak mindazok, akiket Lugosi rendezői leleményessége az előadásban való közreműködésben mozgósítani tudott, s akik a már korábban kivivőtt tekintélyükkel és részvételükkel emelték az előadás presztízsét, a megvalósitás művészi értékeit. Mielőtt a szinészekre s azok munkájára rátérnénk, a többiekről emlékezzünk meg. Két személynek kiemelkedő része volt a sikerben. Rózsa 16 Lajos ezidőben már a new yorki Metropolitan szerződött tagja, a kritika 18 szerint "gyönyörű hangjával, félelmetes dörgéssel közvetítette az Ur