Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 12. (Budapest, 1983)

F. Dózsa Katalin: Az ember tragédiája színpadtervei 1883-1915 között

nyújtott - az egyiptomi szinen pl. 80 statiszta épitette a piramisokat. Az előadás óriási sikert aratott. Még a fentebb idézett kelemetlen kritikus is kénytelen volt megjegyezni: "A tikkasztó hőségben, június végén megtörtént az a meglepő eset, hogy a Népszinház előadására már napokkal ezelőtt minden jegy elkelt, esetére ki se nyitották a pénztárt és ki63 függesztették a táblát: hogy nincs már egy hely sem." A régi diszleteken felülkerekedett a modern rendezés. A Pesti Hirlap szerint: "Még nem láttunk a Népszinház mostani régiméje alatt olyan gondos, a legapróbb részletekig céltudatos, igazán hatásos és amellett mindenképpen művészi színvonalú rendezést .... A tömegek mozgásában a meiningeniekre emlékez64 tető realizmus fejtett ki." Ennek ellenére, a mai szemlélőnek igaznak tűnik az Újság kritikusának feldicsérete: "...a roppant hőségért bő kárpótlást kaptak /a nézők/, a valóban csodaszép kiállitás és az egész darabnak ha szabad ezt a kifejezést használni: szinte operettszerü beállitása révén /..../ És a transzparens hátsó függönyök, a villamos körték káprázatos effektusa föléje emelkedett az előadásnak is, ami helyenként jó 65 is volt, kár is." A színpadképek sajtóvisszhangja egyébként kedvező. "Vagyont jelentettek egykor ezek a transzparens függönyü, művészi perspektiváju diszletek, és sokhelyütt állják a versenyt ma is a szinpad uj idejének plasztikájával. Legelső sorban Bizáncz-nak a hatása megragadó, de lekötik a figyelmet a 'Paradicsom levegős szinei is, azután a hatalmas méretű 'Párizs' és 'London' amelyekkel arányba tudta állitani a ren66 dező a tömeg jelenéseket, " - irta a Független Magyarország. Hasonló a véleménye a Pesti Hirlap kritikusának is - "...diszletek és jelmezek/?/ pedig már másfél évtizeddel ezelőtt, a bécsi szinházi kiállitáson nemzetközi közönség előtt is méltán keltettek feltűnést és azóta sem vesztettek fényükből, pompájukból." Pedig,ha ma megnézzük ezeket a színpadképeket, eléggé illúziórombolónak találjuk a vászonra festett ingó-lengő lugasokat, lapos oszlopokat, földreteritett téglalap alakú füszőnyegeket. Véleményem szerint elsősorban annak tulajdonithatjuk a sikert, hogy a közönség, de még a kritikusok is, annyira megszokták a kulisszákat, hogy egyáltalán nem zavarta őket a perkálra festett bokrok és épületek testetlensége. Mindamellett bizonyos, hogy komoly festői értékkel birtak, mert Kürtha is jónak találta őket - a maguk műfajában: "Ha alapelveiben nem is, de megoldásának részleteiben, kivitelének artisztikus és technikai finomságában, sőt monumentalitásában is a nemzeti szinházi dekorációk messze elmaradnak az u.n. Eszterházy-féle, nagy költséggel létrehozott és kétor-