Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 10. (Budapest, 1983)

Kiss Eszter: Kommunikáció a drámában /Samuel Beckett drámáinak kommunikáció-elméleti megközelítése

Nincsen szükségszerűség és nincsen szabadság, ezért nem alakulhat ki drámai szituáció sem e valóság talaján. 18 "A dráma az akarat költészete." Csakhogy a semmibe vetettségben megszűnik a szabadság, mely az emberi akarat előfeltétele. Az akarat /mely csak a valóságra vonatkozhat, a világra, melyben a drámai hős él; még akkor is, ha egy másik ember képviseli a valóságot, melyre az akarat irányul/ megszűnése mindenfajta emberek közötti vonatkozás lehetetlenségével jár együtt. "... csak akaratában és akarata szülte cselekedeteiben nyilvánulhat meg közvetlen energiá19 val az ember egész lényege..." Beckett világában nincs meg a valóaágba való beavatkozás lehetősége, a tudat és a világ közvetlensége. Ebből következően megszűnt a szabadság, s vele együtt az akarat, tehát az ember megnyilvánulásának lehetősége. Ha az ember nem képes megnyilvánulni, akkor nem jöhet létre vonatkozási rendszer. Emberek közötti viszonyrendszer csak a megnyilvánuláson keresztül lehetséges. Igy megszűnik a megnyilvánulás értelme is és az a "belső", mely az akaratban kifejeződhet, s az akaraton keresztül viszonyba léphet a világgal. Beckett világa tehát totálisan megszünteti a drámai szituáció létrejöttének lehetőségét. Az ember és a világ közti szakadás eleve a drámai szituáció - mint olyan - tagadása. Azonban éppen a drámai formának ebből a totális megszüntetettségéből alakul ki a drámai szituáció szükségszerűsége. Másképp ugyanis nem fejezhető ki, és nem objektiváIható ez a világ. A semmit /vagyis az ember és a világ közti szakadékot, az abszurditást/ nem lehet kifejezni, csak hallgatni lehet róla. Hogy Beckett mégis ezt akarja kifejezni, ez már a semmi tagadását jelenti. /1. a 2. fejezet: a "lehetetlen kifejezése"/ És e szándékból, e tagadásból - mely egyben a drámai szituáció totális tagadása is - születik