Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 10. (Budapest, 1983)
Kiss Eszter: Kommunikáció a drámában /Samuel Beckett drámáinak kommunikáció-elméleti megközelítése
egész. Vagyis az abszurd mint tudatállapot, egy uj -pozitivminőséggé szerveződik, az abszurd tagadásává. Az abszurd "ellenmüvészet", mely művészet kényszerül lenni. Beckettnek a művészetről vallott felfogása, és müvei bizonyítják, hogy ha a művészet a Semmit ragadja meg, az abszolútumhoz érkezik el, a magánvaló bizonyossághoz. Vagyis ahhoz* ami nem nyilatkozhat meg, nincs jelentése, tehát nem fejeződhet ki. A kifejezés megszűnése pedig megszünteti a mü jel-voltát, a kommunikációs viszonyrendszert, melyet a fejezet elején vázoltunk. A művészetnek ez az Önraegszüntetése a Semmibe való átcsapást jelenti, de ez az állapot szintén önmegszüntetésre törekszik. A művészet nem képes Semmi lenni. A művészetben a Semmi megszüntetésével létrejött uj mine nőség tehát a "Lehetetlen kifejezése". Az abszurd tudatállapot, világkép megformálódása tehát egy bizonyosfajta kódot kivan meg /1. az előző fejezet/, mely - lényegéből fakadóan - egy újfajta forma-minőséget teremt, megszüntetve magában az addig lehetséges kifejeződési formákat. HARMADIK FEJEZET Dráma-e az abszurd dráma? /Az abszurd dráma helye a drámai müneraen belül/ A müvek vizsgálata után mostmár ismertnek vehetjük a belső kommunikációs struktúrát és az e struktúra révén megvalósult világ-egészt /világképet/. Ez formailag kifejeződni, müvé válni csak a hozzá adekvát módon képea. Az a kérdés mármost, drámaként formálódtak-e meg ezek a müvek, s ha igen, mit jelent a drámai formában az abszurditás? Vagyis s milyen létformát implikál a maga számára ez a tudat-állapot, ha a tudat kivetitődéseként autentikus létezést nyer?
