Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 10. (Budapest, 1983)

Kiss Eszter: Kommunikáció a drámában /Samuel Beckett drámáinak kommunikáció-elméleti megközelítése

Század útikba a érthető módon vált különösen élessé, uralkodóvá ez a lét-érzés* Olyan hatalmak elszabadulásaként éli át az ember/az egyén/ a világot, melyek tőle függetlenné válva, fölötte állnak, és irányítanak* A tömegpusztítás korában milliók büntetéseként jelentkezik a jóvá tehetetlen bün. "Apokalipszis" után állunk, amikor a 9. szimfónia érvényét vesztette. Értetlenül állunk a megtörténttel szemben, hiszen "nem mi" követtük el. Mégsem menthetjük föl magunkat. Az emberiség önnön terheit cipeli, de terheiben mégsem ismeri fel önmagát. Erre figyelmeztetnek századunk irői. Thomas Mann Doktor Faustusa számára a sátánnal való egyesülés egyúttal megváltóvá válást jelent. Faustus minden emberségtől megfosztatik, s ez a pokoljárása az emberi ség minden bűneinek és szenvedéseinek átvállalását jelenti számára. E korban már csak a Sátánnal való egyezség, az emberség elveszejtése hozhatja meg a bűnöktől való megtisztulást. És Faustus csakis ebből, az emberségtől való megfosztottságból hozhatja létre az emberiség uj szimfónia ját. Beckett-nél azonban a bizonyosság már megváltoztathatatlan. Léttelen létre vannak Ítélve a hősök. A kereszt értelmetlen viselése teszi őket a világ abszurditása elleni harc abszurd kifejeződéseivé. Adorno A j átszma vége c. drámát mint a "negativitás tagadását" fogja fel. A konstrukciók mögött álló közös világkép folytán ez a másik műre is érvényes: "... a jelenvaló regresszió tiltakozásmentes ábrázolása olyan világfelfogás ellen tiltakozik, mely oly készséggel engedelmeskedik a regresszió törvényeinek, hogy nem rendelkezik már ellenfogalommal, amit szembe szegezhetne vele."

1

^ Ahogyan a drámán belüli kommunikációs rendszer a mögötte álló abszurd világot tükrözi, vagyis a jelentéshiányos alapuló valóságban a jelentés konstituálását, ugy válik abszurd megvalósulássá a becketti dráma mint mü-