Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 10. (Budapest, 1983)

Kiss Eszter: Kommunikáció a drámában /Samuel Beckett drámáinak kommunikáció-elméleti megközelítése

mondj semmit. Maradj velem!" Ha ugy tetszik, a szereplők egy másért élnek, de csak annyiban, hogy élnek. Nem beszélhetünk a szereplők hierarchiájáról, hiszen ez a végső egymásrautalt ság közös nevezőre hozza őket. /Bstragon-Vladlmir: LuckyPozzo/ Az együttlét • konform magány, melyben egymás számára megszüntetik a világot - ezért van szükségük egymásra. /Estragon visszatérései/ Igy együttlétük a kommunikáció előfeltétele, és a kommunikáció megvalósulásának tere. Estragon: "Miért nem hagysz soha aludni? Vladimir: Egyedül érzem magam," A szereplők egymás közti viszonyaikból is játékot űznek, illetve egymásközti viszonyuk is kommunikációs tárgy lesz számukra. Vladimir: "Nem akarsz játszani? Estragon: Mit játsszunk? Vladimir: Például Pozzot és Luckyt." A távollévők utánzása "konzervált kommunikáció": nincsen szükség a "másikra a "vele" való kommunikációhoz. Ez csak azért lehetséges, mert a kommunikáció viszony, s a viszony függetlenedhet az őt alkotótól. A kommunikáció viszony voltából az is következik, hogy más

, mint áz őt alkotók különkülön

, és az

, ami azok együtt. Ez azt jelenti, hogy a kommunikáció során egymás számára sohasem nyilvánulhatnak meg az individumok. Ha a kommunikáció során nem, akkor mikor? - Semmikor! A kommunikáció szituáció

, s mint ilyen, egyedi ós esetleges, nem lehet a másik megismerésének eszköze, az egyén megnyilvánulásának módja. Az egyetlen adekvát a kommunikáció a hallgatás lehet, ha már a konvencionális kommunikáció semmit sem mond. Ha megjön Godot... Nem elemezhetjük ugy a drámát, hogy ne próbálnánk választ keresni arra: Ki Godot? Létezik-e? Mi lesz, ha meg-