Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 10. (Budapest, 1983)
Nyerges László: Marin Sorescu dramaturgiája
lést érezve, egyszerűen hideglelésre panaszkodik és aszszonyától azt kéri, rakjon rá köpölyt./ Azzal, hogy a drámairó a halált a lehűlés metaforájának tekinti, jellegzetes, folklórból vett szimbólumot használ, mellyel a tragikumot emberi, elviselhető dimenzióba állítja. Azt sugallja, hogy átmeneti állapotról van szó, melyből a küzdelem folytatása miatt van újjáéledés. A Harmadik karó /1978/, - Reggel, délben, és este cimen is ismert - drámát a Hidegleléss el szemben végig VIad Tepes jelenléte uralja. Mohamed, bár ezúttal ő nem vesz részt a cselekményben, láthatatlanul, agresszíven jelen vanj alakjába süriti össze az iró mindazt az ellenséges erőt, mely a román népi közösség létét fenyegeti. A darab egyik dramaturgiai leleménnyel megteremtett figurája, Minica, a szerző jelölésében "vizionar", a jövőbe látó paraszt, a századok között ide-oda jár: miután viharos történelmi időkben öt fiát veszítette el, keresi azt a nyugodt kort, melyben felelése nemcsak világra hozhatja gyermekét, de fel is nevelheti. A "viharos történelmi idők" a XV. század közepét jelentik, amikor Veid Tepes - Sorescu felfogásában - népének ás országának arculatát korai felvilágosult uralkodóként át akarta alakítani. Ebben az átalakításban látta a török veszedelem elhárításának lehetőségét. A körülmények és az idő szorításában, törekvéseit kiméletlen eréllyel próbálta megvalósítani, de szándéka visszájára fordultannak következtében, hogy a véres erőszak utján nem tudott megállni. Ezért választja a maga számára a harmadik karót, amely a cselekmény indításától kezdve fenyegetően várja áldozatát, két karóba húzott, halálraítélt között. Közülük az egyik román, aki "kíváncsiságból" szeretett volna a török táborba átmenni, a másik török, a román szülőktől való és a törökök gyermekkorában, otthonából hurcolták el. Tepes végső soron arról meditál, hol van az a határ, ameddig a fejedelem, népe érdekében, de vele szemben erőszakhoz fo-
