Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 10. (Budapest, 1983)

Kiss Eszter: Kommunikáció a drámában /Samuel Beckett drámáinak kommunikáció-elméleti megközelítése

ml vállakózása volt, hogy a műalkotás-valóságot, melyben saját magát akarta meghatározni és tükrözni, pusztán emberek közötti vonatkozások ábrázolásával akarta létrehozni. Az ember a drámában mintegy a többi ember társaként jelenhetett csak meg. Léte lényegének a köztük-lét szféráját látta.•• Minden dramatikus téma ebben a közöttes szférában formálód ott.•• Ennek az interperszonális világnak nyelvi közege mármost a dialógus volt... A dialógus egyeduralma, tehát az emberek közötti viszonyok szavakba öntése azt a tényt tükrözi, hogy a dráma csupán az emberek közötti vonatkozások visszaadásából áll, csak azt ismerni, ami ebben a szférában villan fel... a dráma egy önmagában zárt, de szabad és minden pillanatban újra meghatározott dialektika hordozója.•• Hogy pusztán viszonyok összessége, tehát drámai lehessen, le kell választani minden számára külsődleges mozzanatról. A drámának tehát minden elemet a cselekvés, a dialógus, a gesztusok, a környezet, mind-mind ezeket a viszonyokat tükrözi, vagyis mind a kommunikáció eszköze. Ezért az abszurd dráma megértéséhez is az segit hozzá, ha megvizsgáljuk, miben állnak itt, és mit fejeznek ki a viszonyok, melyek a kommunikációs jelenségekben nyilvánulnak meg. Azaz ennek feltárásával láthatjuk meg azt, hogy a dráma milyen irányba mutat tul önmagán - mint művészi alkotás-, tehát ezen keresztül tudjuk értelmezni. Ugyanis, ha a drámán belüli kommunikációs megnyilvánulásokat elemezzük, azzal a mü autonóm világát fejtjük meg, de mivel ezzel megragadtuk a dráma lényegi meghatározóját /mitől dráma a dráma/, ezzel eljutunk annafctmegértéséhez, hogy a dráma-egész milyen üzenetet közvetít a befogadónak. kommunikációelméleti megközelítés drámán belüli kommunikációs mü-egész mint jel struktúra jelentése