Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 9. (Budapest, 1982)

Rózsa Judit: A milleneum és a budapesti színházak

lus tudatos kialakítását és megteremtését akaró törekvések. 1840-ben a magyar országgyűlés haladó nemessége azzal vádolja Pollack Mihályt, hogy a klasszicista stílusú Nemzeti Múzeum épülete nem alkalmas a nemzeti hagyományok ébrentartására. A legújabb szakirodalom a 19« század második és harmadik harmadának uralkodó stílusát - éppen jellegzetes történeti szemlélete miatt - historizmusnak nevezi. Ez nem jelent mást, minthogy az idézett korszak a már letűnt történeti stílusok formakincséből alakította ki azt az autonóm stílust, amely a hatalmat megszerzett 19« századi polgárság Ízlésének megfelelt. A historizmus uj tartalommal töltötte meg a már ismert motívumokat, ehhez módszerül az eklektikát választotta. A 19. század első felében előremutató tendencia azonban az 1890-es évekre mór megcsontosodott, konzervatívvá, a fejlődés akadályává vált. Magyarországon 1896, a millennáris évforduló éppen a historizáló szemlélet utolsó nagy erőpróbáját és betetőzését jelenti a kulturális élet valamennyi területén. Szinte jelképesnek tekinthetjük, hogy a millennáris ünnepségek nyitóeseménye az uj, polgári színmüveket játszó magánszínház, a Vigszinház felavatása. Ugyancsak a millennáris kiállításon hangzik el az Iparművészeti Társulat felhívása az uj stílus, a szecesszió ápolására, meghonosítására a historizmussal szemben. A magyarországi historizmus kialakulását és fejlődését két alapvető társadalmi probléma határozza meg: az ország a Habsburg-birodalom, majd az Osztrák-Magyar Monarchia része; a kapitalista fejlődés késői megindulása és a polgárság hiánya. Ez utóbbi következtében a reformkorban meginduló függetlenségi mozgalom hangadója és irányitója a haladó közép- és kisnemesség volt. A nemzeti stilus keresése egybeesett a nemzeti művészetek kialakulásával az irodalom, a zene és a képzőművészetek területén egyaránt. A nemzeti stilus keresésének kezdeti szakaszát a romantika határozta meg. A haladó nemesség és a kisszámú értelmiség a parasztság, a nép művészetéhez, költészetéhez fordult, mint érintetlen, tiszta kultúrához. Benne elsősorban a patetikussal szemben az egyszerűséget, az idillikust éltette. Hazai szobrászatunk első jelentős egyéni-