Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 9. (Budapest, 1982)

Enyedi Sándor: A kolozsvári kőszínház első korszaka és az erdélyi vándorszínészet /1821-1849/

vannak. Sokan felismerik a váhdorszinészetben rejlő lehetőségeket. A Honderű cimU lap vidékről keltezett levele leszögezi: "A vándorszínész hazánkban, nemzetiség terjesztésére, szellemi elvek s minden más szini eredmények megszerzésére nélkülözhetetlenül szükséges, mert számos városaink vannak, hol szinésztársaság állandóul nem biztosittathatik, s igy legalább koronkint élvezhető Tháliának mosolya, mi különben lelkeinket aligha fölviditaná! Mindenkor tehát örömmel kell ÜdvezelnÜnk egy szinésztársaságot, ha benne tehetséget, szorgalmat, tanulmányt s a színmüvek választásában izlést és jó tapintatot tapasztalunk. "

3-* Jóval később, 1860-ban Egressy Gábor főleg a szinész szempontjából világítja meg a vándorlások jelentőségét: "A vándorpálya tehát olly iskolája az életnek, mellyet a színésznek végig kell tanulnia szükségképpen. Minél dúsabb e pálya hányattatásokban, viszontagságokban, Ínségben ós nyomorban: minden bizonnyal annál dúsabb lesz tanulságokban is. Pályánkon soha senki sem emelkedhetett még a jelentőség fokára, ki ez iskolát istenigazában végig nem tanulta..."

36 Az állandó szintársulat megszűnése után vándorszíntársulatok járják Kolozsvárt és Erdélyt. Az első időszakban jelentősebb a Keszy József társulata. Keszy József társasága Nem azért jelentős, mintha talán vetekedhetne a hajdani kolozsvári társasággal. 1829-ben tűnik fel Erdélyben és itt marad 1834 tavaszáig. Tehát majdnem öt évig járja Erdélyt. Csaknem mindenhol ismerik őket. A következő helyeken fordulnak meg: 1829: Nagyvárad, Déva, Lúgos. 1830: Gyulafehérvár, Brassó, Szeben, Kolozsvár. 1831: Kolozsvár, Marosvásárhely. 1832: Dés, Szamosújvár, Torda, Dós.