Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 9. (Budapest, 1982)
Kelényi István: Mese-dráma és valóság a századfordulón /1896-1918/
sorában. y /Pontosabban árnyjátékként emiitik./ A legélőbb figura pedig egy csősz , aki elég leleményes és jóbeszédü népi alak e világiöaan fennkölt és "kegyes" uri társalgásban. A játék rimekben van elbeszélve, akárcsak az emiitett chantefable énekes része, amelyről oly szépen ir Renaissance cimü kötetében Walter Pater, s amelyről valószínűnek'tart ja, hogy "szinészek számára készült".^ 0 Akárhogyan is, ugy véljük, Kosztolányinak is talán ez, vagy ilyenféle /óflamand/ mü lehetett a mintája; ha ugyan szüksége volt előképre müvének megalkotásához. Ugyanakkor megemlítjük, hogy Maeterlinck Pellea s aban az a jelenet, amikor a vadászó várúr ráakad Melisande-ra, rokonitható az ebben a játékban föllelhető motívummal. Tehát innen is érhette őt hatás. Ámde a rimek nagyszerűsége, játékos humora, egyértelműen Kosztolányi kedvéről és tehetségéről vall. A mesejáték kedves stilus-kisérlet, a lirai dráma egyik lehetséges formájának vál tozata és a századelő középkori álmainak költői mester-remeke. b./"A középkor alkonya" /?/ - neoközépkori műfajok átérteké lődése A századfordulón a "középkor" nem sötétségével /ez különben is a köztudatban egy kultúrtörténeti rémhírterjesztés eredménye/, hanem egy távoli kort megillető köd-fényével van jeled, a szentferenci Nap-himnuszok alkonyuló vagy inkább ismét hajnalodó ragyogásával. Lehet persze ezt a /nap/fordulót, a század elejét, több mint fél évszázaddal későbbről dekadensnek látni, misztikus rajongását hanyatlásnak; ám ugy érezzük, hogy a századvégek csaknem mindenkori alkonyába az uj évszázad uj fényekkel tör be, uj szinekkel élénkiti az egyre sötétülő művészet horizontját. Igy történik ez menetrendszerűen ko runk küszöbén is. Nem véletlenül hivatkoztunk Assisi Szent Ferencre, hiszen Chesterton /aki Angliában merészelt katolikussá lenni!/ megirta Browning, Dickens, Shaw, Aquinói Szent Tamás - és természetesen saját életrajzi, esszé je mellett a
