Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 8. (Budapest, 1981)
DR. RÉTHI SAROLTA: Jászai "Élektra"-alakítása /Rekonstrukció ás hatásvizsgálat/
vegyitek összhangos, egységes alkotássá, a kétezeréves darab modern szenzációvá és elsőrendű színpadi műélvezetté lesz* Két dolgot szeretnénk e mindenek csodálatára méltó Elektráról kiemelni* Azt a gazdagságot, a melylyel a szerep nagy koncepcióját apró diszszel érdekesebbé és változatosabbá tudja tenni a művésznő. Sokasága az ily geniális, jellemző, plasztikusan szép, meghatóan naiv és igaz vonásoknak tündöklik fényes játékán. Teszem vergődése egy stádiumában az ülve való lamentáció, valóságos bibliai kép* Játéka /az ember játéknak nevezi szinpadi nyelven/ a hamvvederrel; az a hihetetlenül szép mozdulat, melylyel az utat áldja, a melyen Oresztész jött; az a térdre hullás és a föld porának fejével kétszer való illetése, a mivel a régi szolga iránt háláját kifejezi. Mindez oly beszédes, mint maga Szofokiesznek fenséggel terhelt dikciója* És sok más, temérdek más, azzal a természeti erők ellenállhatatlanságával versengő kitörés, a melylyel - gondolom a harmadik felvonás végén - a palota lépcsőin felrohan. Mindez oly fényt, tüzet, ragyogást, oly pompát ád sötét játékának, mint agy fejedelmi fekete bársonyruhán a pazarul rája hintett gyémántdisz. A mi azonban mindennél - persze vele együtt - becsesebb, az a következő* Jászai Mari ebben a szerepében, a görög leány e mértéktelen keserveinek kiapadhatatlan rajzában oly csodásan magyar lélek, a minőt alig lehet ilynemű szerepekben színpadunkon látni. Megszólalása, dikciójának hanghordozása, sírása, jajgatása, öröme, kétségbeesése, nyomorúságában való nyöszörgése, - mind ismerős hang annak, aki a magyar nép ez indulati hangjait ismeri. A halottat sirató asszonyok jajszavát ismerjük fel, stilizálva, megnemesitve, művészi feladat szolgálatában, a tökéletesség formáiban. Kimondhatatlan élvezet, a kinek magyar szive, magyar füle és magyar szeretete van hozzá." Érdekes megjegyezni, hogy Jászai Mari Emlékirataiban ugyanebben az évben, 1901-ben /közelebbi dátum nélkül/ a következőket irja: n Ujra játszottam Elektrát a Nemzeti Színházban. ízléstelen ünneplés* A szerepen nagyot javítottam* A második felvonás végével sohasem voltam megelégedve. Most megtaláltam a tehetetlen kétségbeesésnek legnaivabb hangját* Most már ezt
