Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 7. (Budapest, 1980)
Elbert János: A világ drámairodalma a Nemzeti Színházban
mii meghódítását* fisellett a Neazeti Szinház ma nincs monopolhelyzetben sem a klasszikus* sen a modern vilégdrána magyarországi közvetítésében, nem egyszer a színészi alkatok, a gyorsabb vállalkozás, esetleg a szeszély dönti el, hogy melyik mU hol kerül bemutatásra* A kép tehát szélesebb érte lenben csak az egész magyar színházművészet világirodalmi összképébe illesztve lenne érvényes* /Csak egyetlen példát, a Ványa bácsi vagy az Ivanov helye az egész magyar színpad Csehov-köze ütésében*/ Mégis, a repertoár felidézése, néhány jegyzettel kísért végiggondolása talán fényt vethet az elmúlt időszak néhány jellemző mozzanatára. Bár a világirodalmi gondolat vagy gondolatkör jelenléte nem mérhető a puszta számszerű seggel, mégis feltűnő, hogy az "antik tragédia iránti idegenkedés", amelyet a Nemzeti Színházat bemutató album/1965/ is felemiit, mindmáig milyen jellemző maradt* Szophokléaz Oidipusz királyá nak ott is kiemelt 1962-es Marton Endre féle rendezése, s mellette Aiszkhülosz Oreszteiája, amelyről a kritika hangsúlyozza, hogy lényegében fővárosi és hivatásos együttesnél ősbemutatóként tartható számon, ezt a vonalat erősiti* Külön elemzést igényelne a TNF Jean Vilar-adaptációjának gondolatát követő, a közönségnél végülis megértésre nem találó Arisztophanész bemutató a Békák , a kiemelkedő jelentőségű és sikerű Magyar Elektra , amely éppen csiszolatlan régisége és "ügyetlensége" miatt a megsokszorozódó szépségű régi magyar antikköze lit és egyik legérdekesebb lehetőségét példázza* /A szinház sallangtalan, inkább a művészien erős durván-faragott ságot vállaló stilus-választ ás át jellemzi a Móricz Zsigmond lecsiszolása előtti régi, eredeti szöveghez való visszatérés./ Nemcsak a statisztika - s ennek megfelelően uj nemzedékek dráma-képe - a valóságos arányok is azt mutatják, hogy a világirodalmi játékrend középpontjában Shakespeare munkássága áll* Igaz ez nég akkor is, ha az elmúlt három évtizedben a nagy angol jelenléte "nem folyamatosan, nemi egyetlen, megszakítatlan •ciklusban'" jellemezte a színház műsorát. A felszabadulás utáni első évek szembetűnő vonása /egész színházi kultúránk egyik legmarkánsabb jegye/ a Nádasdy Kálmán és Major Tamás rendezése-
