Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 7. (Budapest, 1980)

Taxner-Tóth Ernő: Vörösmarty útja a Nemzeti Színházhoz

bosszú, a szerelem, a féltékenység mozgatja a darab hőseit, s ezek a szenvedélyek valéban drámaiak, A szenvedélyesség azonban túlhajtott, túlzásokra ragadtatja a szereplőket, képtelen lélektani fordulatok következnek be, s a végső mészárláahoz vezető szálakat alig lehet kibogozni. Súlyos fogyatékosságai ellenére olyan költői ereje van a Marét bánn

ak, hogy át tudja segiteni - a korábbi drámákban tapasztaltaknál kisebb - dramaturgiai döccenőkön, s végül jelentős szinpadi sikert érhetett el. Mig a Marét bán általában Vörösmarty megbecsültebb szinpadi müvei közé azámit, következő drámáját, Az áldozat

ot kudarcai között tartja számon az irodalomtörténet. Hibái hasonlóak a többi drámák fogyatékosságaihoz, legföljebb súlyosabbak. Meglepetést éretlen világszemlélete, primitiv nacionalizmusa, őszinte, de társadalmilag körvonalazatlan szabadság vágya kelt. Ennek okát a fölhasznált történetben kereshetjük. A "magyar előidőkben" játszódó mese 1826 körül kezdett bontakőzni Vörösmarty képzeletében, s amikor följegyzéseit újra elővette, a történet magával hozta korábbi világszemléletének néhány elemét is. A dráma első sorai pedig arra utalnak, hogy még korábbi hatásokkal is számolni kell. A harmadik sorban megjelenő kép fehérlő csonthalmai ugyan akkoriban közhely számba mentek, de Vörösmartynál először a Tatárjárás után történt eset cimü drámatöredékben találkozunk vele. Érdekes Tóth Dezső megfigyelése, hogy az áltörténeti közegben a harmincas évek társadalmi élete, a társaság férfi "hőseine^ erőszakos, gátlástalan nőhódító törekvései tükröződnek. Aligha kereshetjük azonban ebben Az áldozat szinpadi sikerének okát. Inkább nacionalista felhangjaival magyarázhatjuk, hogy minden fogyatékossága ellenére egyike lett Vörösmarty legtöbbet játszott színmüveinek. És abban, hogy hatásos alakításokra adott lehetőséget - többek között - Laborfalvy Rózának és Jászai Marinak. A Pesti Magyar Szinházat 1840. augusztus 8-án átvette az ország, s ettől kezdve Vörösmarty hűséges támogatója a Nemzeti Színháznak. Miközben a német szinmüirodalmát fokozatosari kiszoritotta a azinház műsorából a francia romantika, köl-